Közélet

Együtt-PM: a kormány megszegte energia-stratégiai ígéreteit

Együtt-PM: a kormány megszegte energia-stratégiai ígéreteit

2014. január 4., szombat
Együtt-PM: a kormány megszegte energia-stratégiai ígéreteit

Az Együtt-PM szerint a kormány az energiahatékonyság területén is megszegte a választóknak tett ígéreteit, és ennek az energiafüggőség fokozódása, az ország leszakadása a következménye.

Jávor Benedek

, a párt társelnöke szombati közleményében azt írta, hogy egy a kormányzat számára készült tanulmány szerint "a kormány totálisan szembemegy a saját maga által megalkotott energiastratégia célkitűzésekkel. Az energiafüggetlenség megteremtése és a megújuló energiahordozók előtérbe helyezése helyett drámaian csökkent a hazai energiatermelés, és az energiahatékonyság növelésére fordított támogatás is. Véleménye szerint ebben a helyzetben a fejlesztési tárca megbízásából készült jelentés tartalma civilizált országokban elegendő lenne egy kormánybuktatáshoz. Szerinte a jelentés nem "ellenzéki diverzánsok" munkája, hanem azt a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) készítette, amelyet Kaderják Péter, a Fidesz egyik alapítója vezet, aki az első Orbán-kormány idején az energiahivatal elnöke volt. A tanulmányból az olvasható ki, hogy az Orbán-kabinet éppen az ellenkezőjét csinálja annak, amit a 2030-ig megfogalmazott Energiastratégiában írásba foglalt. Utóbbi dokumentum szerint ugyanis a legfőbb cél az energiafüggetlenség megteremtése lenne; ehhez képest az elmúlt években meredeken nőtt az energiaimport és a hazai erőművek sorra állítják le áramtermelő blokkjaikat a piacvesztés miatt - jelentette ki a politikus. Kiemelte, hogy eközben a nettó áram-import, amelynek részesedése a fogyasztásban néhány éve még csupán 10 százalékos volt, mára elérte a 20,7 százalékot. A közlemény szerint a megújuló áramtermelés tavaly és tavalyelőtt is elmaradt a tervektől. 2012-ben a célban meghatározott 3,1 terrawattóra helyett a megújuló áramtermelő erőművek csak 2,6 terrawattóra villamos energiát állítottak elő. Emellett drasztikusan csökkent a lakások energetikai korszerűsítésére szánt támogatás és a kabinet minden energiáját a "rezsibohóckodásra" fordította. Mindennek következménye pedig az energiafüggőség növekedése, a versenyképesség csökkenése - írta közleményében Jávor Benedek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.