Cukiság: minden napra egy szegedi lufi



Különleges projektbe kezdett Csatai Gergő lufizsonglőr, idén minden nap egy-egy újabb lufifigurát tölt fel az internetre.
A fiatal szegedi lufihajtogató nagy fába vágta a fejszéjét, blogot indított, és minden nap más és más figurát tölt fel a világhálóra.
Csatai Gergő
kreatív kihívásnak szánta saját magának a projektet, s mivel imádja a lufihajtogatást, mint elmondta, így legalább minden nap foglalkozik vele. A lufizsonglőrként ismert fiatal nem tart attól, hogy kifogyna az ötletekből, záporoznak a kérések és elképzelések, melyek mindegyikét igyekszik majd az év folyamán megvalósítani. „Pókot, vonatot, szuperhőst, kisvakondot” – sorolta, mi mindent kértek eddig tőle. Gergő 2010-ben kezdett el lufihajtogatással foglalkozni, egy gyermekzsúr szervező cégnél dolgozott, és ott kérték, hogy tanulja meg, mert nagyon sok programnál igénylik. Eleinte az internetről tanulgatta a fortélyokat, majd egy nemzetközi léggömbmodellező tanfolyamra is beiratkozott 2012-ben. „Imádom ezt csinálni, hiszen bármit meg lehet valósítani lufikból. Egészen érdekes elképzelések is vannak, egy kislány például szárnyas pegazus egyszarvút kért hintóval együtt, ami feladta a leckét. Nagyon emlékezetes volt egy ikerpár is, egyikőjük egy pohár kólát, a másik fiúcska pedig egy pohár narancslevet kért lufiból” – mondott példákat a gyerekek olykor furcsa kéréseire. Mostani projektjével, a Napilufival kapcsolatban elmondta, igyekszik több napra előre dolgozni, és várja a kéréseket is
, reméli, mindenkinek az elképzelését meg tudja valósítani 2014 folyamán.