Új bölcsőde, felújított konyha után napelem-beruházás Üllésen + FOTÓK



A 200 milliós fejlesztést egy újabb 40 milliós követheti a településen, ezt B. Nagy László kormánymegbízott jelentette be.
Egy igazi mintatelepülés fejlesztéseit látogatta meg
B. Nagy László
kormánymegbízott. Üllésen geotermiával fűtött bölcsőde épült, megújult a kifőzde, és napelemek is érkeznek hamarosan. Az eddig közös épületben működő bölcsőde és óvoda most szétválhat, 147 millió forintból épült fel egy új épület, melyben geotermikus hő adja majd a padló és a mennyezett fűtését, az elektromos áramot pedig napelemek biztosítják. A nagyközség polgármestere,
Nagy Attila Gyula
a település felújított konyhájának átadóján arról beszélt, hogy sok száz üllésinek főztek itt finom, jó minőségű ebédet elavult feltételek mellett, de 2009-ben sikerült egy pályázatot találni, melynek keretében nemcsak az épület, hanem a légtechnika és a fűtésrendszer is megújult. Mintegy 50 millió forintból. Megköszönte a kormánynak Üllés első embere, hogy az önerőt támogatni tudták. B. Nagy László kormánymegbízott avatóbeszédében kitért arra, hogy ami itt történik, az a fejlődés garancia arra, hogy a település meg tudja őrizni fiataljait, és nem indul el az elnéptelenedés útján. A politikus bejelentette, hogy újabb 40 millió forint fog érkezni Üllésre az önkormányzati épületek napelemes energiaellátásának fejlesztésére.