Közélet

Szabadságvesztés jár a hamis, becsületsértő felvételek készítőinek (FRISSÍTVE!)

Szabadságvesztés jár a hamis, becsületsértő felvételek készítőinek (FRISSÍTVE!)

2013. november 5., kedd
Szabadságvesztés jár a hamis, becsületsértő felvételek készítőinek (FRISSÍTVE!)

A parlament keddi döntése alapján a jövőben szabadságvesztéssel büntethetik azt, aki mások becsületének csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvételt készít, illetve tesz elérhetővé. A büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását a bajai videoüggyel indokolták a kormánypártok.

A törvénykönyv-módosítást 207 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés a fideszes Rogán Antal és Kósa Lajos, valamint a KDNP-s Harrach Péter és Pálffy István javaslatára. A kormánypártok és a Jobbik képviselői igennel szavaztak, az MSZP és az LMP jelenlévő képviselői tartózkodtak, az ellenszavazatokat függetlenek adták le a kivételes sürgős eljárásban tárgyalt jogszabályra. E szerint egy évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető, aki mások becsületének csorbítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételt készít. Aki ezt elérhetővé teszi, két évig, aki pedig nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva követi el a bűncselekményt, három évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető. A gondatlan közzétételt viszont még sem szankcionálják, miután a kormánypártok - bár hétfőn még nem támogatták az alkotmányügyi bizottságban - végül megszavazták az erről szóló szocialista módosító javaslatot. (A Fidesz-KDNP javaslata vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntette volna azt, aki mások becsületének csorbítására alkalmas hang- vagy képfelvételt úgy hoz nyilvánosságra, hogy gondatlanságból nem tud arról, hogy a felvétel hamis.) A módosítások a kihirdetésüket követő nyolcadik napon lépnek hatályba. Szükségességüket azzal indokolták a kormánypártok, hogy ne fordulhasson elő újra a bajai videoügyhöz hasonló. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető korábban azt mondta, hogy a "bizonyítékhamisítási botrány" mélyen aláásta a demokratikus intézmények működésének normális rendjét. A hvg.hu-ra október 18-án került fel az őszi bajai időközi önkormányzati választással összefüggésben egy videó, amelyről a rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy hamisítvány. A videón egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, és további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választáson. Azt állította, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje és Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője küldte. Kőrös Gusztáv, a videó egyik készítője múlt hétfőn az ATV-ben azt mondta, hogy a szocialisták átverték, kihasználták őket. A solti roma önkormányzat elnöke, a Demokratikus Koalíció (DK) volt tagja azt állította, a videót Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke kérte tőlük. Ezt ő cáfolta, az MSZP pedig közölte: Kőrös Gusztáv súlyosan valótlan kijelentéseket tett, ezért jogi lépéseket kezdeményeznek, a videó elkészítésében ugyanis egyetlen szocialista politikus sem működött közre. A bajai videoügybe Gavra Gábor, a hvg.hu főszerkesztője és Déri Balázs, az MSZP kommunikációs igazgatója is belebukott. Gavra Gábor azután mondott le, hogy a rendőrség megállapította, hamis a felvétel, amelyről a hírportál azt állította, bizonyíték a csalásra. Déri Balázs pedig azután távozott posztjáról, hogy kiderült, hogy ő adta át a felvételt a hvg.hu munkatársainak.

Mégsem büntetnék a hamisított videó gondatlanságból történt nyilvánosságra hozását

Támogatta az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága azt az ellenzéki módosító indítványt, amely törölné a bajai videóval összefüggő büntető törvénykönyvi (Btk.) módosításból a hamisított videó gondatlanságból való nyilvánosságra hozását. A bizottság kedd reggel egyhangúlag hozta meg döntését. Hétfőn este már tárgyalták Harangozó Tamás és Bárándy Gergely szocialista képviselők javaslatát, amelyet akkor a testület nem támogatott. Cser-Palkovics András, a bizottság fideszes elnöke most új állásfoglalásra kérte a bizottság tagjait annak érdekében, hogy a módosító indítványról szavazhasson a plenáris ülés. A vitában egyetlen felszólalóként Staudt Gábor (Jobbik) arról beszélt, hogy ami így megmarad a törvényjavaslatból, az bizonyos tényállásokban ma is része a Btk.-nak. Ez csak annyiban bővíti a jelenlegi becsületsértést és rágalmazást, hogy bizonyos esetekben közvádasítja az eljárásokat - mondta. A Btk. módosításáról hétfő délelőtt vita volt az alkotmányügyi bizottságban, az ellenzéki képviselők úgy értékelték, hogy annak elfogadása a tényfeltáró újságírás végét jelenti. A törvényjavaslatot a fideszes Rogán Antal és Kósa Lajos, valamint a KDNP-s Harrach Péter és Pálffy István nyújtotta be, miután kiderült, hogy hamisított a bajai választással összefüggő, a hvg.hu-n nyilvánosságra hozott videofelvétel. A javaslat értelmében a jövőben szabadságvesztéssel lesz büntethető, aki mások becsületének csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvételt készít, illetve tesz elérhetővé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.