Solymos az ünnepen: A bálványok sorsa az, hogy ledöntik őket + FOTÓK

A lélek tűrhetetlen béklyóiról, a bátor szegedi egyetemistákról és a bizalmukban megsértett emberek dühének erejéről beszélt ünnepi megemlékezésében az alpolgármester az októberi forradalom és szabadságharc 57. évfordulóján.

Már délelőtt fél 9-től a város több pontján koszorúztak a szegedi és Csongrád megyei 1956-os szervezetek, így a Mars téri emléktáblánál, a Honvéd téri Nemzetőr-emléktáblánál, a Takaréktár utcai Schvarcz Lajos-emléktáblánál, a Tisza Lajos körúti Danner János-emléktáblánál is, a Dóm téri Magyar Pieta szobornál és a Kováts József-szobornál is.

Schvarcz Lajost

, a fiatal kendergyári munkást „ezen a helyen a szabadságarc reményében, kezében nemzeti lobogóval érte a gyilkos golyó október 26-án” - tisztelgett a tragikus halált halt forradalmár és egyúttal sorstársai előtt is

Vőneki Antal

. Bár az emléktábla az ifjú nevét viseli, mindenkire emlékeznek, aki az ütközetben életét adta a haza szabadságáért. A rövid megemlékezésen

Haág Zalán

(Fidesz-KDNP) belvárosi képviselő is elhelyezte koszorúját az önkormányzat nevében, ahogyan a Danner-emléktáblánál is, ahol

Lázár György

egykori forradalmár szólt az egybegyűltekhez. Mindkét helyszínen

Szűcs Szilveszter

, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség megyei elnöke gyújtott gyertyát a mai fiatalság köszönetét kifejezve. Az önkormányzat központi rendezvénye az ünnepélyes zászlófelvonással vette kezdetét a városháza előtti téren, ahol a Fricsay Ferenc Városi Koncertfúvószentkar közreműködésével a képviselők és a szegedi polgárok elénekelték a Himnuszt. Ezután a Széchenyi térről

Nagy Imre

szobrához vonultak, ahol

Solymos László

(MSZP) alpolgármester beszédét hallgathatták végig az egybegyűltek.

„A velünk élő történelem” - ezzel a sokszor használt kifejezéssel kezdte az alpolgármester a megyeháza előtti ünnepi beszédét. Mint kifejtette, ennek a mondatnak többletjelentése van: egyszerre hordozza magában a ma is élő ’56-os szemtanúk személyes emlékeit és jelenkori világnézetünket. Az októberi forradalom és szabadságharc idején sokan egy igazságosabb világban hittek, azonban a politikai hatalom elnyomta akaratukat. „A lélek béklyói tűrhetetlenek voltak a bizalmukban megsértett emberek számára” - mondta, ezért szabadultak el az indulatok a Tisza-parti demokratikusan szerveződő diákszervezet, a MEFESZ berkeiben is, akiknek tettei október 16-án indították útjára a forradalmat. A közel 3000 fiatal szabad véleménynyilvánítást, sajtószabadságot, tehát demokráciát követelt a politikai vezetéstől. Akkor Nagy Imre miniszterelnökhöz fordultak. „Soha nem látott összefogás alakult ki a rettentő túlerő, a tankok árnyékában” - fogalmazta meg a csalódott társadalom tagjainak óriási erejét. Habár a forradalmárok nem tudták érvényesíteni akaratukat, 34 esztendő elteltével mégis természetes lett a szabadság. Lehetséges-e, hogy hazánk a kontinens szégyenpadja? - szólt a kérdés az ünneplő tömegnek Solymostól, aki azt hangoztatta, ma kicsavarják a demokratikus eszközöket a nép kezéből, s ugyan úgy meglopják az emberek bizalmát, mint 57 évvel ezelőtt. „A bálványok sorsa az, hogy ledöntik őket” - zárta a szegedi polgároknak szóló üzenetével megemlékező beszédét. Az ünnepség után Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Szegedi Tudományegyetem, a Magyar Honvédség, a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Nagy Imre Társaság Csongrád Megyei Szervezete, a román konzulátus, valamint az ’56-os szervezetek és a pártok elhelyezték koszorúikat a mártír miniszterelnök szobra tövében. Végezetül a Szeged Város Kórusegyesület egyesített összkara és a Fricsay koncertfúvósok a Szózattal búcsúztatták a forradalom és szabadságharc ünnepét.