Közélet

Szent Kereszt ünnepére gyűltek össze a móravárosiak + FOTÓK

Szent Kereszt ünnepére gyűltek össze a móravárosiak + FOTÓK

2013. szeptember 16., hétfő
Szent Kereszt ünnepére gyűltek össze a móravárosiak + FOTÓK
mise_programok10_gs

A Szent Kereszt tiszteletére emelt Kálvária téri templom búcsújához kapcsolódóan rendezték meg a III. Móravárosi Napokat. A szakrális esemény mellett fejlesztéseket is átadtak a városrészben.

Szent Kereszt napja szeptember 14-ére esik, a Kálvária téren ezt ünnepelték a hívek a nyolcvan éve

Fennesz László

tervei alapján megépült templomban. A Móravárosért Egyesület két évvel ezelőtt a körzet önkormányzati képviselőjével,

Nógrádi Tiborral

elhatározta, ezt a szakrális ünnepet úgy próbálják közelebb vinni a hívekhez, hogy a templom búcsújához kapcsolódóan színes programokat szerveznek. Ennek keretében

Palásty Klára

festőművész alkotásaiból

kamaratárlat nyílt

a templom rendezvénytermében, míg szombaton sportnapot rendeztek. „Ez a rendezvénysorozat is a közösség identitását erősíti, az volt a célunk, hogy a sporttól kezdve a kultúrán át egészen a falunapig, mindenki találjon számára megfelelő programot a Móravárosi Napokon” – közölte a politikus. A búcsúi szentmise meghívott szónoka

Sutka István

, a Szent Gellért Papnevelő intézet frissen kinevezett prefektusa volt. „Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét tartottuk, ami egyben a templomunk búcsúünnepe is. Ilyenkor a keresztről elmélkedünk, ami összeforr a saját keresztjeinkkel. Móraváros és a kereszt teljes mértékben összeforr” – fogalmazott

Fazakas Attila

. A móravárosi templom plébános a szentmisén is elmondta, a Kálvária dombon álló keresztre és a templomban egyaránt fel tudunk nézni Krisztus keresztjére, ami erőt adhat saját keresztjeink hordozásában. „A keresztre nézni azt is jelenti, hogy erőt gyűjtünk Krisztustól, aki értünk sok mindent tett, hogy mi is így tudjunk tenni más emberekért” – mondta el a plébános.

Akadálymentesítés az Odús gyermekekért

A sajátos nevelési igényű súlyos, halmozottan sérült fiatalok gondozását, nevelését és oktatását szerves egységben végző Odú Fejlesztő Központ Szél utcai iskolájában régi vágya teljesült, akadálymentesítették a bejáratot és parkolót alakítottak ki az intézmény előtt.

„Amikor 2010-ben pár móravárosi emberrel elhatároztuk, hogy közösségeket fogunk támogatni, akkor azt is célként tűztük ki, hogy a meglévő közösségért is mindent megteszünk. Hálás vagyok minden segítségért, amivel egy picit könnyebbé tudjuk tenni az itt élők életét” – fogalmazott Nógrádi Tibor. A Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő portálunknak elmondta, Bíró Gyula hívta fel a figyelmét arra, hogy az Odú Fejlesztő Központ előtt nem lehet parkolni, mindig nagy a forgalmi káosz a keskeny utcában, amikor a szülők hozzák, vagy épp elviszik a gyermeküket, akik kerekesszékesek. A helybéli vállalkozó anyagilag is támogatta a parkoló kialakítását, ezen kívül az iskola bejáratát is akadálymentesítették, valamint átalakították a fürdőszobát is. „A fürdőszoba korszerűsítése volt a legfontosabb számunkra. Egy kicsi helyiségről van szó, és a hozzánk járó hat gyermek kerekesszékes, alig fértünk el. Kivettek egy válaszfalat, így tágasabb lett a tér, és zuhanytálcát is alacsonyabbra cserélték” – nyilatkozta Mezőlakiné Honti Andrea gyógypedagógus. Az osztályfőnök a parkoló kialakítását is fontosnak nevezte, hiszen korábban egy kerítés is volt az intézmény előtt, s a kerekesszékes gyermekekkel nehézkes volt a bejárat közelében parkolni a helyhiány miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.