Nándorfehérvárt 325 éve foglalták vissza a töröktől

A másfél évszázados magyarországi török uralomnak véget vető háborúk során a keresztény hadak háromszázhuszonöt éve, 1688. szeptember 6-án vették vissza egy időre Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot.

A balkáni oszmán török terjeszkedés a 15. század elejétől jelentett közvetlen fenyegetést a Magyar Királyság számára, az ország védelmének kulcsa a Duna és a Száva összefolyásánál fekvő Nándorfehérvár volt. A várat 1440-ben, majd 1456-ban is sikertelenül ostromolta meg

II. Mehmed

török szultán, a

Hunyadi János

nevéhez fűződő 1456-os nándorfehérvári diadal után a török előrenyomulás elakadt. A

Hunyadi Mátyás

alatt fénykorát élő Magyarország évtizedekig sikerrel állta a hódítók útját, de Mátyás 1490-ben bekövetkezett halála után, az egymással szembenálló érdekcsoportok viszálya miatt a magyar állam végzetesen meggyengült. Nándorfehérvárt 1521-ben elfoglalta

I. Szulejmán

török szultán, aki öt évvel később a középkori magyar állam bukását hozó mohácsi csatában döntő vereséget mért

II. Lajos

király hadaira. A török uralom alatt a magyarországi hadszíntértől immár biztonságos távolságra fekvő Belgrád szandzsák székhely lett. A kereskedelemben is fontos szerepet betöltő város népessége és gazdagsága gyarapodott, mecsetek és fürdők épültek, százezernél több lakosával az Oszmán Birodalom második legnagyobb európai városa lett a főváros, Isztambul után. A városban élő szerbek 1594-ben fellázadtak a török uralom ellen, de a felkelést véresen leverték. Az Oszmán Birodalom 1683-ban (1529 és 1532 után harmadszor) ismét megkísérelte Bécs elfoglalását, ám a

Sobieski János

lengyel király vezette felmentő seregektől megsemmisítő vereséget szenvedett. A váratlan győzelmen felbuzdult Habsburgok, valamint Velence és Lengyelország a következő évben - XI. Ince pápa kezdeményezésére - létrehozta a Szent Ligát a török elleni harcra. A Liga seregei 1686-ban felszabadították a 145 éven át török kézen lévő Budát, majd a következő évben Nagyharsánynál arattak nagy győzelmet és elfoglalták a déli határon fekvő Eszéket. A

Miksa Emánuel

bajor választófejedelem vezette keresztény hadak 1688 júliusának végén vették ostrom alá Nándorfehérvárt, avagy Belgrádot. Az egy hónapi szakadatlan ágyúzás következtében augusztus végére hatalmas rések tátongtak a vár felsővárosi falában, a várárkot aknákkal kirobbantott falrészekkel töltötték fel. Miután a várat védő Ibrahim pasa elutasította a megadásra vonatkozó ajánlatot, 1683. szeptember 6-án Miksa Emánuel elrendelte a döntő támadást. A várfalba ütött hatalmas résnél, két irányból hatezer katona indult rohamra, emellett három helyen elterelő támadás kezdődött. Bár a főerő útját a ledöntött fal mögött újabb fal állta el, két óra alatt legyőzték ezt az akadályt is. Eközben a tehermentesítő rohamban részt vevők három városkaput petárdákkal berobbantottak, s ők is bejutottak a városba mögöttük a lovassággal. A reménytelen helyzet láttán Ibrahim pasa kitűzte a fehér zászlót: Nándorfehérvár 167 év után felszabadult a török uralom alól. Az ostrom során a keresztény hadak mintegy négyezer embert vesztettek, a hétezer török védőből ötezer esett el, s csak 250 maradt fegyverfogható állapotban. Miksa Emánuel a várost szabad prédául engedte át katonáinak, akik a fosztogatás mellett szörnyű vérengzést vittek végbe a muzulmánok között, a város csaknem elnéptelenedett. A diadal demoralizáló hatással volt a törökökre, akik Szendrő és Galambóc várából is elmenekültek, - ezek kardcsapás nélkül estek a szövetséges hadak ölébe. A stratégiai fontosságú Nándorfehérvár csak két évig volt keresztény kézen: 1690-ben Köprülü Musztafa hatvanezres serege visszafoglalta, s az 1699-es karlócai béke is török kézen hagyta. A várat 1717-ben újra bevette Savoyai Jenő, de 1739-ben újból török kézre került. 1789-től ismét osztrák fennhatóság alatt állt, de az utolsó osztrák-török háborút lezáró 1791-es béke visszajuttatta az oszmánoknak. Ezen évtizedek alatt több tízezer szerb család vándorolt át a Habsburg Birodalom területére, nagy részük a Vajdaságban, Szlavóniában és Szentendre környékén telepedett le. A 19. század eleji szerb felkelések után 1841-ben

Mihajlo Obenovic

fejedelem Belgrádot nyilvánította Szerbia fővárosának, a félhold véglegesen 1867-ben tűnt el a fellegvár falairól, amikor kivonult a török helyőrség.