Fidesz-KDNP: újabb rezsicsökkentés, kiszélesítik a családi adókedvezményt



A fűtési szezon kezdetével 11,1 százalékkal csökken a villamos energia, a gáz és a távfűtés ára - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Visegrádon, a kormánypárti frakciószövetség évadnyitó ülésének helyszínén. Frakcióvezető-társa, a kereszténydemokrata Harrach Péter arról számolt be, hogy kiszélesítik a gyermekek utáni adókedvezményt, amelyet így a jövőben nemcsak a személyi jövedelemadóból, hanem a járulékból is le lehet majd vonni.
A politikus azt mondta, a rezsicsökkentés vagy október 15-én, vagy november 1-jén lép hatályba. A 11,1 százalékos mértéket azzal magyarázta, hogy így csökkenhet a tavaly decemberi árakhoz képest az áram, a gáz és a távhő ára 20 százalékkal idén decemberre. Idén január 1-jével egyébként 10 százalékkal csökkent az említett három közszolgáltatás ára.
Kiszélesítik a családi adókedvezményt
Kiszélesítik a gyermekek utáni adókedvezményt, amelyet így a jövőben nemcsak a személyi jövedelemadóból, hanem a járulékból is le lehet majd vonni - ezt
Harrach Péter
, a KDNP frakcióvezetője közölte. A kormánypárti frakciószövetség évadnyitó ülésének helyszínén Harrach Péter arról is beszámolt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is támogatja a családi csődvédelem intézményét, amelyről jelenleg zajlik a tárcák közötti egyeztetés. Szavai szerint mindez körülbelül 260 ezer családnak könnyíti majd meg a helyzetét, és ezzel mintegy 50 milliárd forint marad a családok zsebében. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető hozzáfűzte, a családi adókedvezményt január 1-jével biztosan kiterjesztik, segítve ezzel az alacsony keresetű családokat. A KDNP javaslata azért jó, mert 260 ezer családnak többletjövedelemmel jár együtt, 110 ezer család esetében pedig "a bruttó jövedelem gyakorlatilag nettóvá válik" - mutatott rá. Azt is közölte, hogy az úgynevezett gyed extra bevezetése is szóba került a tanácskozáson, ahol a kormány felhatalmazást kapott arra, hogy dolgozza ki a részletes szabályokat, és a költségvetéssel együtt "hozza vissza" a témát a parlament elé. A garanciális elemeket még ki kell dolgozni - hangsúlyozta. A gyed extra a kismamák munkaerő-piaci visszatérését segítené, lehetővé válna ugyanis, hogy ha a gyed lejárta előtt akarnak munkába állni, akkor akár egy év alatt megkaphassák azt a teljes támogatást, amely a gyed keretében járna - ismertette korábban a frakcióvezető.
Rogán: november 1-jéig javítsák ki a bankok a devizahitelek hibáit!
A Fidesz-KDNP arra szólítja fel a bankokat, hogy november 1-jéig javítsák ki a devizahitelek hibáit, a szerződéseket pedig módosítsák az ügyfelek javára - közölte Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője csütörtökön Visegrádon. A Fidesz a devizahitelek kialakulásáért és elterjedéséért a bankokat tartja felelősnek, ez egy hibás termék, amelynek létrehozásakor "becsapták az embereket, mert nem árulták el a valódi kockázatokat" - nyomatékosította Rogán Antal a kihelyezett kormánypárti frakcióülés helyszínén tartott sajtótájékoztatón. Szerinte alapvetően úgy kell igazságot szolgáltatni a devizahiteleseknek, hogy annak terheit a bankoknak kell viselniük, és elsősorban az ő feladatuk, hogy "a devizahitelesek számára helyreállítsák azt a helyzetet, amit ők a maguk részéről várható kockázatként mérlegelhettek abban az időszakban, amikor a hiteleket felvették". Kijelentette: ha a pénzintézetek november 1-jéig nem javítják ki a devizakölcsönök hibáit, és nem módosítják a szerződéseket az ügyfelek javára, arra az esetre a kormánypárti frakció felhatalmazta a kabinetet, hogy megoldási javaslatát - akár a bankok kárára - terjessze be a parlament elé, amely még idén dönteni fog róla. Újságírói kérdésre válaszolva a frakcióvezető azt is megfogalmazta, hogy ha a bankok november 1-jéig nem módosítják a devizahitel-szerződéseket, a várható parlamenti döntés iránya "elég egyértelmű", ugyanis a devizaalapú jelzáloghitelek kivezetését fogják célul tűzni, "és ezeknek gyakorlatilag a forintosítását végrehajtani". A szakminisztérium javaslata már nagyjából összeállt, de a tárca bármikor készen áll szakmai konzultációra - jegyezte meg. A politikus hangsúlyozta ugyanakkor azt is, az nem indokolt, hogy a devizahitelesek jobban járjanak annál, mintha ugyanabban az időszakban forintban adósodtak volna el. Szintén kérdésre Rogán Antal azt mondta, most azt várják a pénzintézetektől, hogy üljenek le a devizahitelesek képviselőivel, egyezzenek meg velük, és ha ez nem történik meg, "belép" az állam. Azt is hozzátette, hogy szerinte nem fenyegeti veszély a bankrendszert. A frakcióvezető tájékoztatása szerint ma Magyarországon körülbelül 510 ezer olyan devizahitel van, amelynek esetében a lakás veszélyben forog. Bár a végtörlesztéssel, az árfolyamrögzítéssel és az eszközkezelővel már eddig is segítettek mintegy 360 ezer családnak, azonban azokat is támogatni kell, akik ma még "a devizahitelek régi terheit nyögik" - mondta.
Cáfolja a kormányfő sajtófőnöke a választókerületi elnökök menesztéséről szóló híreket
A miniszterelnök sajtófőnöke cáfolta az MTI-nek csütörtökön, hogy Orbán Viktor a Fidesz-KDNP visegrádi frakcióülésén értékelte volna a fideszes választókerületi elnökök munkáját. Havasi Bertalan közlése szerint Szócska Miklós marad államtitkári posztján. Először a hvg.hu írt arról, hogy információi szerint Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök megfosztott posztjától öt fideszes választókerületi elnököt, mert elégedetlen volt a helyben végzett munkájukkal. Később több portál hasonló hírerek közölt. A visegrádi kihelyezett frakcióülésen Orbán Viktor sem az előadásában, sem az azt követően lefolytatott képviselői konzultációk során egyetlen választókerületi elnök munkáját sem értékelte semmilyen formában - szögezte le az MTI érdeklődésére Havasi Bertalan. "Kacsa" - válaszolta a sajtófőnök a Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár esetleges menesztéséről szóló Népszava-információ valóságtartalmát firtató kérdésre.