Közélet

A 25 ezredik látogatót köszöntötték az ősember-kiállításon

A 25 ezredik látogatót köszöntötték az ősember-kiállításon

2013. szeptember 12., csütörtök
A 25 ezredik látogatót köszöntötték az ősember-kiállításon
muzeum03_gs

A Nádor Utcai Óvoda nagycsoportosait ajándékozta meg a Móra-múzeum, az ősember-kiállítás 25 ezredik látogatója a kicsik közül került ki.

„Próbáltuk nem tudományossá, hanem interaktívvá, vagyis a gyerekek számára érdekessé, befogadhatóvá tenni ezt a tárlatot. Büszkék vagyunk arra, hogy elértük a 25 ezres látogatószámot ezzel a kiállítással, s közülük közel 20 ezer gyerek” – fogalmazott

Fogas Ottó.

Az múzeumigazgató hozzátette, az „Egyszer volt... az ősember” című tárlaton Frédi és Béni autója várja már a bejáratnál a látogatókat, a Flinstone család rajzfilmsorozat lábbal hajtott kőkorszaki járgányába bárki beleülhet. Ezen kívül az idővonal is mindig felkelti a kisebbek érdeklődését, akárcsak a barlang vagy a régészkedés. Fogas Ottó szerint ez a jövő útja, a múzeumoknak az interaktivitásra kell törekedniük, ha növelni szeretnék látogatószámukat. Az őskőkori leletek mellett egy 100 négyzetméter alapterületű barlang is látható, melyet a múzeum szakemberi közel egy hónapon keresztül építettek, de virtuális bölényvadászatra is invitálják az érdeklődőket.

Medgyesi Konstantin

, a múzeum sajtóreferense portálunknak elmondta, az interaktív kiállítással a gyerekek számára szeretnék a múzeumi közeget élménnyé varázsolni, de az óvodás- és iskoláscsoportok mellett sok család is felkereste is látogatást tett náluk.

muzeum01_gs

Az ovis csoport természetesen nem távozott üres kézzel, játékokat kaptak Fogas Ottótól. A csomagban a gyerekek körében igen népszerű régészes játék, hűtőmágnesek, illetve az ősember-kiállításhoz kapcsolódó képeslapok is voltak. A nagy sikerű tárlat nyitva tartását meghosszabbították, október 25-éig invitálják időutazásra a látogatókat. Medgyesi Konstantintól megtudtuk, a kiállítás utolsó heteire jegyakciókkal készül a Móra-múzeum, hogy senki se maradjon le az ősember-tárlatról. Beszámolt arról is, hogy már kölcsön is kérték a szegedi kultúrpalota saját kiállítását, most zajlanak a tárgyalások a két intézmény között.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.