Közélet

Szegedi geoinformatikusok vették lajstromba a tűzcsapokat

Szegedi geoinformatikusok vették lajstromba a tűzcsapokat

2013. augusztus 26., hétfő
Szegedi geoinformatikusok vették lajstromba a tűzcsapokat

Három csoportban teljesítették nyári terepgyakorlatukat a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál a Szegedi Tudományegyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai tanszékének hallgatói, amelyek közül az első csoport a terepgyakorlat végrehajtott feladat dokumentációját hétfőn adta le az igazgatóságon.

A két geoinformatikus hallgató,

Tóth Judit

és

Szűcs Beatrix

Baks, Csanytelek, Dóc, Felgyő, Pusztamérges, Szatymaz és Tömörkény településeken pontosították a tűzcsapok kataszterét. A listában szereplő tűzcsapok mellett megkeresték az abban addig nem található csapokat is, rögzítették azok típusát, EOV koordinátáikat, valamint valamennyiről digitális fényképfelvételt is készítettek. A munka elkészültét a településeken működő vízszolgáltatók segítették a terepismeret átadása mellett a hallgatók utazásának biztosításával - tudtuk meg

Arany-Tóth Attila

szóvivőtől. A pontosított kataszter segíteni fogja a településeken a tűzoltók beavatkozásait azzal, hogy az oltóvíz pótlásának lehetőségei pontosan állnak majd a műveletirányítók és beavatkozók egyaránt. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésében elkészült térinformatikai anyagot katasztrófavédelem a települések vízszolgáltatóinak is rendelkezésére bocsátja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.