Közélet

Rogán Antal új gyed-szabálytervekről nyilatkozott

Rogán Antal új gyed-szabálytervekről nyilatkozott

2013. augusztus 30., péntek
Rogán Antal új gyed-szabálytervekről nyilatkozott

A kismamák munkaerő-piaci visszatérését támogató, úgynevezett "gyed extra" bevezetéséről tárgyal szeptemberi ülésén a Fidesz parlamenti frakciója - jelentette be pénteken, a TV2 Mokka című műsorában Rogán Antal.

A kormánypárt frakcióvezetője elmondta, az intézkedés lehetővé tenné a kismamák számára, hogy akár egy év alatt megkaphassák azt a támogatást a gyed keretében, ami több év alatt járna, ha például egy év után vissza akarnak térni a munkaerőpiacra. A jelenlegi szabályozás ugyanis hátrányt jelent ezen családok számára - tette hozzá

Rogán Antal

. A szeptemberi frakcióülés fókuszában a családtámogatási rendszer kiszélesítése mellett a rezsicsökkentés áll majd. Azt kérték a kormánytól, hogy jóval a fűtési szezon kezdete előtt határozza meg, mely területeket érinti majd a rezsicsökkentés. Kérték azt is, hogy az árcsökkenés az elmúlt év végéhez képest érje el a 20 százalékos mértéket - ismertette. Az ülésen várhatóan döntés születik arról, hogy a díjak csökkenése a fűtési szezon kezdetével vagy jövő év január 1-jén lépjen-e életbe. A frakcióvezető kitért arra, hogy a devizahitelesek megsegítése ügyében a Fidesz-frakció arra kérte a kormányt, vezessen be olyan szabályozást, ami minden olyan adósnak megoldást jelent, akiknek a lakás a hitel biztosítéka, csökkenjenek a törlesztő részletek, illetve szűnjön meg az árfolyamkockázat. Szerinte a kormány elsődleges célja, hogy az intézkedés minél kevesebbe kerüljön az adófizetőknek. Mint elmondta, a bankok maguk is kockázatot vállaltak akkor, amikor ezeket a hiteleket "rátukmálták az emberekre". Ezért jogos, ha a károk nagyobbik részét ők fedezik - jelentette ki Rogán. Továbbá elmondta azt is, hogy a jegybank és a bankszövetség javaslata is egyfajta "szuper árfolyamgát", amit ő nem tartana rossz megoldásnak. Az MSZP és az Együtt 2014-PM megállapodásával kapcsolatban felidézte - az eddigi legviccesebb meghatározásnak minősítve azt - az LMP-s

Schiffer András

véleményét, miszerint létrejött a "Külön 2014". Szerinte az elmúlt hetek "kicsit cirkuszában" a személyes érdekek domináltak, vagyis az MSZP és a belőle kiszakadt csoportosulások nem sokat tanultak a múlt hibáiból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.