Olimpikonunkat is rabul ejtette az új szegedi sportpark



Az idősebbeket is szeretné aktivizálni a Kemes utcai új Máltai Rekreációs- és Sportpark. A többfunkciós szabadtéri pályát és fitneszparkot ünnepélyes keretek között szombaton adták át a lakosságnak.
„40 millió forintos támogatást nyertünk a felépítésére, a tízszázalékos önrészt a szeretetszolgálat finanszírozta. Itt korábban egy aszfaltos sportpálya volt. A terület rendbetétele három hónapot vett igénybe a bontástól számítva. A szomszéd játszótér éppen ma ünnepli tizenkettedik születésnapját, ezért vártunk eddig az átadással. Folyamatosan szervezünk majd programokat, melynek lebonyolításában az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar gyakornok hallgatói lesznek segítségünkre” – tájékoztatta portálunkat az eseményen
Győri-Dani Lajos
, a Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke. Az ünnepélyes átadáson
Solymos László
alpolgármester,
Nagy Péter
súlyemelő olimpikon, valamint
Kretovics László
, a rókusi templom plébánosa is részt vett. Az alpolgármester kiemelte, már több mint tíz éve ápol szoros együttműködést Szeged városa a szeretetszolgálattal, közösségi sportos beruházásait pedig már másodjára támogatja. A szomszédos Retek utcában ugyanis immár tizenkét éve, hogy átadhatták a gyerekeknek a színes faanyagokból épült játszóteret. Az olimpikon Nagy Péter azt mondta, őt lenyűgözte a különleges és modern tér, ahol a gyerekek mellett akár a szülők is megmozgathatják magukat. Sérülésmentes kikapcsolódást kívánt minden sportszeretőnek.

„Minél több idősebb embert szeretnénk bevonni a mozgásba. A mai fiataloknak természetesek ezek az eszközök, az idősebbek viszont lehet, hogy nem tudják, hogyan kell őket használni” – felelte az ügyvezető alelnök arra a kérdésünkre, miért volt szükség egy-egy illusztrációs segédlet elhelyezésére az eszközök tövében. A mintegy 2000 négyzetméteren elterülő park uniós szabványoknak megfelelően épült fel: kapott egy kerítéssel elkerített gumis borítású foci- és kosárlabdapályát is. A beszédeket követően a rókusi plébános megáldotta, majd a vendégek szalagvágással megnyitották a sportpályát az izgatott gyerekek előtt. Sőt, még Nagy Péter is végzett pár húzódzkodást az egyik rúdon.
Gaál Bernadett