Közélet

Kerényi János: Bohács és B. Nagy száll ringbe a mandátumért Szegeden

Kerényi János: Bohács és B. Nagy száll ringbe a mandátumért Szegeden

2013. augusztus 31., szombat
Kerényi János: Bohács és B. Nagy száll ringbe a mandátumért Szegeden
lakitelek31_gs

Az MSZP és az Együtt 2014-PM együttműködése kapcsán a mohácsi vésszel vont párhuzamot a Fidesz regionális pártigazgatója, aki elárulta, eldőlt, kiket indítanak a parlamenti választáson Szegeden. Kerényi Jánossal Lakiteleken beszélgettünk.

- Csütörtökön bejelentették, nem lesz közös miniszterelnök-jelöltje az MSZP-nek és az Együtt 2014 PM-nek. Meglepte a Fideszt, hogy Bajnai és Mesterházy is megméretteti magát a választáson mint kormányfőaspiráns, s csak az összehangolt jelöltállításban tudtak megállapodni?

- Az MSZP és az Együtt-PM bejelentését nem az én dolgom minősíteni, nekünk egy feladatunk van: felkészülni a 2014-es választásokra, majd megnyerni azokat. Várható volt, hogy valamiféle megállapodás születik a baloldalon, de egyelőre nem lehet értékelni, hogy ez milyen eredményeket hoz. Figyelembe kell venni azt is, hogy teljesen új választási törvényünk van, 106 egyéni képviselőjelölttel. A Fidesz már fél éve kijelölte a választókerületi elnökök személyét, s 95 százalékban ők lesznek az egyéni jelöltek is tavasszal a parlamenti választáson. Úgy gondolom, a baloldalon még nem kristályosodott ki a jelöltállítás, persze a háttérben folyamatosan működnek az alkufolyamatok, megy a küzdelem a koncért. Egy történelmi párhuzam is eszembe jut ennek kapcsán. Augusztus 29-én volt a mohácsi csata évfordulója, és aznap született meg a baloldali együttműködéssel kapcsolatos megállapodás. Bízom benne, nem következik egy újabb mohácsi vész, mert a 2010 előtt történtek az én szememben felértek egy kisebb történelmi tragédiával...

- Mikorra várható, hogy a Fidesznek és szövetségei hivatalosan is bejelentik egyéni képviselőjelöltjeiket?

- Gőzerővel készülünk a 2014-es választásokra, és a feltételek megvannak ahhoz, hogy a választók támogatásával jövőre is többséget tudjunk biztosítani az Országgyűlésben. A választókerületi elnökök neve ismert és nyilvános, ahogy említettem, többségében ők lesznek a jelöltjeink. Most hétvégén már zajlik egy kampányfelkészítés, s reményeim szerint a teljes névsor október végén nyilvánosságra kerül.

- Mi a helyzet a csongrádi megyeszékhellyel, Szegeddel? Az itteni két körzetben Bohács Zsolt, az Országgyűlés sportbizottságának elnöke, illetve B. Nagy László megyei kormánymegbízott a választókerületi elnök, ők szállnak ringbe tavasszal?

- Igen, már eldőlt, hogy

Bohács Zsolt

és

B. Nagy László

a két jelölt. Jó jelölteknek tartom őket, bár természetesen fel kell kötni azt a bizonyos alsóneműt, és sokat kell dolgozni ahhoz, hogy megnyerjük választást a szegedi körzetekben is. Tudjuk, ezeket billegő körzeteknek szokás tekinteni, és jelenleg úgy tűnik, az egyiket az MSZP, a másikat pedig az Együtt-PM kapja a baloldalon. (

Csütörtöki cikkünkből kiderül, az 1-esben az MSZP Szabó Sándort, a szegedi polgármesteri kabinet vezetőjét, a másikban az Együtt 2014 Bátyai Edinát, a Szegedi Szabadtéri Játékok korábbi igazgatóját versenyeztetheti – a szerk.

) Bennünket ez azonban nem befolyásol, készülünk a választásra. Szeged az elmúlt évtizedben valóságos mélyrepülést hajtott végre, elveszítette lehetőségét a régióközponti szerepre, gazdasága stagnál. Egyértelmű, hogy gyökeres változásra van szükség, valaminek végre meg kell mozdulnia itt is. A lakosok előtt adott a lehetőség, hogy más utat válasszanak, fejlődési pályára állítsák a csongrádi megyeszékhelyet. A mi jelöltjeink felkészültek!

- Ha már a választásokra való készülődésnél tartunk, milyen hangnemre számít? Mesterházy Attila MSZP-elnök úgy fogalmazott, „bitang kemény” kampány várható, mert a Fidesz durva és személyeskedő módszereket fog bevetni...

- Soha nem nekünk volt erős negatív kampányunk, ez mindig a baloldalra volt jellemző, de erre is fel vagyunk készülve. Ha kell, akkor fel fogjuk venni a kesztyűt! Mi nem óhajtunk szembesítő és negatív kampányt csinálni, ha mégis efelé venné az irányát, akkor arra természetesen reagálunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.