Közélet

Huszonkét önkormányzat pályázott az elnéptelenedésük ellen

Huszonkét önkormányzat pályázott az elnéptelenedésük ellen

2013. augusztus 30., péntek
Huszonkét önkormányzat pályázott az elnéptelenedésük ellen

A helyi közösségek erősítése, illetve a meglévő lehetőségek jobb kihasználása révén fordítaná meg az elnéptelenedő falvak romló társadalmi, gazdasági folyamatait a kormány, egyelőre mintegy 850 millió forintból - írta péntek számában a Magyar Hírlap, amely szerint a keretösszegre huszonkét település adott be pályázatot.

A lap az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságára hivatkozva azt írta, az anyagok értékelése jelenleg is zajlik, a rendelkezésre álló forrás több mint kétszeresére érkezett igény. Mint írták, lesz folytatás, hiszen a mostani pályázat célja a többi között az, hogy olyan pilot jellegű programokat támogasson, amelyek tapasztalatait és eredményeit a későbbi, azaz a 2014–2020-as uniós költségvetési időszakban fel lehet majd használni. A keretösszeg a Közép-Magyarország régióban lévő települések esetében háromszázötvenhárommillió-hatszázezer forint, míg a többi, úgynevezett konvergenciarégiókban ötszázmillió.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.