„Egy hegyet is képes lennék egymagam elhúzni” – Gregor Bernadettel beszélgettünk

Maga mögé utasította a kudarchelyzeteket, az előtte álló lehetőségekből gyűjt erőt. Gregor Bernadett az őt ért támadások ellenére jól van, és izgatottan tekint szerepei felé, melyeket az Újszínház tartogat számára.

A bulvársajtó hírverése mostanság elcsendesedni látszik körülötte, pedig plasztikai műtéteitől kezdve egészen a férfiakhoz fűződő viszonyáig minden mozzanatáról beszámoltak. Ám közel sem foglalkoznak részletesen színészi sikereivel, valamint karrierje buktatóival. Arról, hogy miként gyűri le

Gregor Bernadett

életpályája akadályait, és milyen izgalmakat tartogatnak számára az „asszonyszerepek”, portálunknak mesélt.

- A bulvársajtó mostanság kevesebbet foglalkozik a magánéleti ügyeivel, éppen hogy olvasni ebben a témában. Mi az oka az érdeklődés visszaesésének?

- Perlem a bulvársajtót: három újságot és két televíziós csatornát, az már második éve folyik. Ez idő alatt hogyhogy-nem leszálltak rólam. Ha a magánéletemről úgy írnak, hogy nem járulok hozzá, az törvénysértő és jogszabályba ütköző. Nekem sokáig lenyomták a torkomon, hogy közszereplő vagyok, pedig nekik is van magánéletük. A szakmai életemmel kapcsolatban valóban kénytelen vagyok tűrni mindenféle véleménynyilvánítást, de a magánéletemmel kapcsolatban eddig sem lettem volna köteles hagyni. Találtam egy nagyon jó ügyvédet, aki felvilágosított a jogi lehetőségekről. Ezért van az, hogy nincs rólam pletyka.

Udvaros Dorottya

színészi karrierjéről, sem a Kossuth-díjas művészekről nem lehet olvasni semmit.

Koncz Gáborról

is csak annyit lehet tudni ezekből a médiumokból, hogy hamarosan megszületik a második unokája, mert terhes a nagyobbik lánya.

- A színészi karrierjéről még kevesebbet, vagy mondhatni alig lehet hallani. Milyen darabokra készül mostanában?

- Már a második évadomat fogom kezdeni az Újszínházban. A múlt évben eddig három bemutatóm volt, idén pedig még két darabot próbáltunk. Aminek különösen nagy sikere volt, az

Csurka István

Deficit című darabja, most pedig

Jókai Mór

- Bolondok grófjára készülünk, illetve

Móricz Zsigmondtól

a Nem élhetek muzsikaszó nélküljére, amit

Bodolay Géza

szegedi rendező rendez. Utóbbival zár a Városmajori Szabadtéri Színpad szeptember 3-án. Ezek mellett nyáron járom az országot társulatokkal utazom, melyekkel főként vígjátékot és operettet játszom. Pécset, a Harmadik Színházban például

Moravetz Levente

fogja rendezni a két személyes Egy életem két halálom című darabot, ahol

Dévényi Ildikóval

ketten fogunk fellépni.

- Vasárnap az örökbefogadást és a felelős állattartást népszerűsítette Szegeden, mégpedig a Tappancs Állatotthon Alapítvány programján. A helyszínen készített interjúban kitért élete néhány nagy csalódására, köztük arra az esetre, mikor végleg megszűnt kapcsolata a Magyar Színházzal. Miért történtek így a dolgok? Mi volt ennek oka?

- Ez egy nagyon érdekes történet. Azt gondolom, hogy most jobb helyzetbe kerültem, mint amiben a Magyar Színháznál voltam. Sok éven át

Iglódi István

volt a színház igazgató-főrendezője, aki néhány éve elhunyt. Pozíciójára kiírtak egy pályázatot, így lett

Őze Áron

a későbbi igazgató. Őze – mielőtt még eldőlt volna, hogy ki lesz az igazgató - kérte a társulat tagjait, hogy támogassák kinevezését. Akik támogattuk, alá is írtunk egy papírt, hogy szeretnénk őt erre a pozícióra, hiszen hivatott arra, hogy egyben tartsa a társulatot, miközben szem előtt tartja az újítás lehetőségét úgy, hogy megőrzi a színház régi értékeit. Nagyon örültünk, amikor kinevezték - kvázi a társulat támogatásával. Majd Őze lapátra tette azokat az embereket, akik neki bizalmat szavaztak, többek között engem is. Ez nem egy egyedi eset, sokan voltunk így.

- Szakmailag vagy emberileg érintette rosszabbul ez a támadás?

- Engem ez nem szakmailag érintett rosszul, hanem emberileg. Nem azt mondom, hogy korábban jóban voltunk, de sokat játszottunk együtt, ezért ez rettenetesen megviselt. A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy közvetlen kollégám, akivel közvetlen viszonyban vagyok, ki fog rakni. Emberileg volt ez hihetetlen csalódás. Viszont ha jobban belegondolok, neki köszönhetem Rozi kutyámat

(akit az eset után fogadott örökbe – a szerk.)

, és az Újszínházat. Az ember utólag látja, hogy miért szenvedi meg a vele történteket, és megérti, mire volt mindez jó. Ma már úgy látom, nekem a Magyar Színháztól előbb-utóbb amúgy is el kellett volna jönnöm. Egy színész általában két-három évig tartozik egy társulatba. 14 év után azt éreztem, hogy ez a közeg már ingerszegény. Minden nap ugyan azokkal az emberekkel, ugyan azokkal a rendezőkkel találkoztam, nem értek a hatások. Magamtól viszont soha nem álltam volna fel.

- Azért volt szüksége az új kihívásokra, hogy jobban érezze magát színészi bőrében?

- Magyar Színház-tagságom alatt is vendégszerepeltem Szegeden, Szolnokon, Egerben. Jöttem-mentem, de azért nagyon sok újdonság nem történt velem. Mindig azt éreztem, ha új emberekkel, rendezőkkel, alkotókkal dolgozom, hogy az olyan, mint egy vérfrissítés. Akkor megszenvedtem, hogy Őze így döntött, illetve az sem volt korrekt és emberi, ahogyan közölte velem a hírt, de azt gondolom, hogy nekem most sokkal jobb, mint a Magyar Színháznál töltött utolsó két évemben.

- A név kötelez – tartja a mondás. A germán eredetű Bernadett név jelentése pedig: „erős, mint a medve”. Hogyan gondol magára? Ez az elv eddig is segített túllendülnie a nehézségeken?

- Úgy gondolom, hogy igen. Egy hegyet is képes lennék egymagam elhúzni. Ritka eset az, amikor nekem segítséget nyújt valaki. Az élet is mindig úgy hozza, hogy egyedül kell megoldanom a dolgokat. Ez ad egy hihetetlen önbizalmat is. A nevemben szerintem ez igaz.

- Az egyik médiumnak tavaly májusban úgy nyilatkozott, örül, hogy szerepeiben már nem csak szexbombákat alakíthat. Mi változott?

- Játszottam olyan szerepeket tíz évvel ezelőtt, ami semmi másról nem szólt, csak arról, hogy a vékony derekú, hosszú combú, fekete hajú és macskaszemű lányon jól áll a jelmez. Nem tudtam megmutatni, hogy én tanultam és diplomáztam

(a Színház- és Filmművészeti Főiskolán – a szerk.)

, és valamit konyítok a szakmához. Volt olyan, hogy azért választottak ki egy szerepre, mert csinos voltam miniszoknyában. Ez mára már ritkább. Elmúltam negyvenéves, amit egyáltalán nem bánok. Az asszonyszerepek sokkal izgalmasabbak. De a való életben is azt érzem, hogy sokkal jobban érzem magam a bőrömben, tartalmasabb az életem nőként és színésznőként is. Elvégre anya is vagyok.

- Ha követi a helyi eseményeket, akkor biztos találkozott a hírrel, hogy felújítják az édesapjáról elnevezett újszegedi Gregor József Általános Iskolát.

- A névadó ünnepségen láttam utoljára az iskolát. Nagyon örülök annak a ténynek, hogy egy iskola az apukám nevét viseli. Azt tapasztalom, hogy ha az apukám korabeli művészekről - akik már nincsenek közöttünk - nem meséljük el a fiataloknak, hogy kik voltak és mit csináltak, akkor el fogják őket felejteni. A gyerekek, akik oda járnak, biztosan tudják, ki a névadójuk, még ha nem is ismerik minden szerepét.

- Milyen érzések fogják el, amikor visszatér szülővárosába? Ilyenkor megrohanják a rokonok és a rég nem látott barátok?

- Én még mindig azt mondom, ha Szegedre megyek, hogy hazamegyek, pedig 23 éve jöttem el onnan. Ugyanolyan, mintha egy hét se telt volna el azóta, hogy eljöttem. A fővárost soha nem éreztem az otthonomnak, nem tudtam megszokni. Értem már, hogy az apukám miért nem adta fel szegedi és a gárdonyi házát - mert nem tudta megszokni Budapestet. A munkám ide köt, a gyerekeim itt járnak iskolába, és ezen nem fogok változtatni az elkövetkezendő időben. Ilyenkor azokkal az emberekkel, akikkel egyébként is tartom a kapcsolatot, elmegyünk strandra, sétálunk a Kárász utcán, és eszünk egy fagyit. A két legjobb barátom is szegedi, még gyermekkorból.

Gaál Bernadett