Csütörtökön Szegedről jelentkezik az M1 Országjárás stábja


Az M1 közszolgálati csatorna júniusban indított új rovata vidéki helyszíneket, kulturális eseményeket mutat be, segítve ezzel a belföldi turizmus erősödését. A Ma reggel című műsorban látható Országjárás élő vidéki kapcsolással szólaltat meg helyi szakembereket, kezdeményező közösségeket, közéleti személyiségeket. Csütörtökön a stáb Szegedre látogat.
Minden reggel negyed 8-kor élőben vidékre kapcsol az M1 Ma reggel című műsora. A negyedórás, interjúkkal, bejátszásokkal tarkított műsor több céllal indult. Bemutatni Magyarország vidéki városait, térségeit, segíteni a belföldi turizmust, megismertetni kulturális, közösségi kezdeményezéseket, és informálni a vidéki Magyarország életéről. A csütörtöki állomás Szeged, amit a tudomány felől közelítünk meg: itt épül Európa csúcstechnológiát alkalmazó lézer laboratóriuma, amelynek jelentőségéről B.Nagy László, Csongrád megyei kormánymegbízott mesél nekünk. A szegedi templomok harangjai nap, mint nap hirdetik a hitélet létét. Riportunkat a Ferences rendházban készítettük el, amely felújítása óta látogatható. Szeged a kultúra városa is, nagy hagyománya van a minden nyáron megrendezett Szabadtéri Játékoknak, melynek idei programjából Herczeg Tamás igazgató említ néhány igazi csemegét. A gyerekek nagyon szeretik az itteni vadasparkot, a nyári táborokra már kora tavasszal minden hely elkel. Megmutatjuk, mi csábítja őket oda. A számtalan nyári program közepette a város most a Sárkányhajó Világbajnokságra készül, amelyet Szeged szívében, a Tiszán rendeznek éppen egy hét múlva. A szegedi csapatot az éremesélyesek között emlegetik, Balaicz Tibor egyesületi elnök és csapatkapitány elmondja, hol tartanak a felkészülésben valamint mi a sárkányhajózás szépsége és nehézsége. Szegedtől a többszörös bajnok ugróköteles lánycsapat zenés bemutatójával búcsúzunk. Országjárás – minden hétköznap reggel 7.15-től az M1 Ma reggel című műsorában.