Közélet

Ha közös a cél, közös a felelősség is + FOTÓK

Ha közös a cél, közös a felelősség is + FOTÓK

2013. június 17., hétfő
Ha közös a cél, közös a felelősség is + FOTÓK

Újabb szektorközi fórummal folytatódott az "Együtt könnyebb!" nevű magyar-szerb határon átnyúló projekt. Ezúttal is a non-profit és a profitorientált szféra képviselői ismerkedtek egymással.

fejlec

A rendezvény kezdetén

Tóth Xénia

, a projekt szakmai vezetője ismertette a projekt fő tudnivalóit, valamint a további rendezvények menetrendjét. Ez volt a második szektorközi fórum Szegeden, melyből még egy lesz június 28-án az alföldi városban. Közben megkezdődtek a vajdasági projektpartnernél is azok a találkozók, amelyeken a mikro, kis- és középvállalatok és a non-profit szféra, azaz a civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) képviselői ismerkednek egymással annak reményében, hogy a „vállalatok társadalmi felelősségvállalása” (angol rövidítésben CSR) ügyében együtt tudnak működni a jövőben. A CSR részleteiről Balogh Edit, a Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért nevű civil szervezet elnöke beszélt. A 17 éve működő alapítvány a projekt vezető partnereként rendelkezik már tapasztalatokkal a CSR kultúrájának elterjesztésében vállalati önkéntes akciók szervezése és koordinálása révén. Az a törekvése sem új keletű, hogy segítse a non-profit és for-profit szféra közeledését egymás felé, hogy együtt tevékenykedjenek társadalmi ügyekért helyi szinten. A civilek és a gazdasági szektor szereplőinek hatékony, hazai együttműködéseiről szólt az a prezentáció, melyet Pontyos Tamás szervezetfejlesztő készített. Több pozitív példán keresztül került bemutatásra, hogy egy jól kialakított együttműködésben az akció mindkét szereplője értéket tud hozzáadni a végeredményhez. Az együttműködés ezért nem merülhet ki abban, hogy a civil szervezetek hozzák az ötletet, a cégek pedig pénzt adnak hozzá. Ennél összetettebb folyamatok és egymás egyenrangú partnerként kezelése segítik a közös társadalmi felelősségvállalást. A fórumon olyan jelentős cégek képviselői vettek részt, mint a Szegedi Sport és Fürdők Kft., vagy a Tisza Volán Zrt., de képviseltette magát az Értő Kft. is, amely olyan mikro-vállalkozás, amelynek már korábban is voltak non-profit partnerei. A következő ilyen rendezvény június 28-án lesz a Szent-György Albert Agóra épületében, amikor újabb cégek és újabb civil szervezetek képviseletében ülnek össze egy közös fórumra a profit orientált és non-profit szektor képviselői. A projekt időtartama: 2013.03.01. – 2014.02.28 HUSRB/1203/222/029 Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért Csongrád Megyei Önkéntes Központ Iroda: 6725 Szeged, Kálvária tér 20.

lablec

"A projekt az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. A sajtóközlemény tartalmáért teljes mértékben a Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért nevű civil szervezet vállalja a felelősséget, és az semmilyen körülmények között nem tekinthető az Európai Unió és/vagy az Irányító Hatóság állásfoglalását tükröző tartalomnak."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.