Diákbérlet: már élesben zajlik a szavazás az SZTE-n + FOTÓK



Hétfőtől egészen június 25-ig szavazhatnak a Szegedi Tudományegyetem hallgatói arról, hogy a továbbiakban milyen feltételek mellett kívánják és tudják igénybe venni a féléves – mindeddig ingyenes – utazásra jogosító diákbérleteket. A szavazás változásairól a kezdeményező Szakos Érdekképviselőket (SZÉK) kérdeztük.
Mint ahogyan arról portálunkon korábban írtunk
, a múlt hónapban
Marjanovic Anett
(JGYPK),
Fodor Ákos
(BTK) és
Puskás Árpád
(TTIK) érdekképviselők útjára indították azt az elő-aláírásgyűjtő összehallgatói kezdeményezést, melynek keretében fel kívánták mérni az egyetemi hallgatók bérletek iránti igényét. Jelenleg minden államilag támogatott hallgatónak ingyenesen biztosítanak városi tömegközlekedésre jogosító utazási kedvezményt, holott – előzetes felmérések szerint – akadnak, akik kihasználatlanság miatt lemondanának róla. Korábban a Hallgatói Szolgáltató Irodán bárki, akinek nem volt szüksége a dokumentumra, pénzre válthatta azt, de erre néhány éve már nincsen lehetőség. Az időről időre dráguló bérletek miatt, melyeket a 2008 óta változatlan alapú hallgatói normatíva összegéből fedeznek, egyre kevesebb pénz jut a szociálisan rászoruló diákok megsegítésére. Az elő-aláírásgyűjtés lezárultát követően ismét felkerestük Anettet és Ákost, hogy a szavazatok összesítéséről kérdezzük őket. Az érdekképviselők azt mondták, kettős eredmény született: bár nem sikerült összeszedni a várt 6000-7000 hallgatói aláírást, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) a nagyarányú részvételt figyelembe véve mégis úgy döntött, véleménynyilvánításra bocsátja a témát. Ennek eredményeként hat opció közül választhatnak június 10–25. között a hallgatók: akár a bérletrendszer teljes eltörléséről, annak változatlan formában való megtartásáról vagy a részfinanszírozás lehetőségéről is. Szavazni minden hétköznap reggel 10 órától lehet, a Szegedi Tudományegyetem kari és kollégiumi épületeiben.

Az újabb eredmények feldolgozása a hallgatói aktivitástól függ – tájékoztatta a SZEGEDma.hu-t
Ament Balázs
, az SZTE EHÖK Felügyelő Bizottság elnöke. „Konkrét dátumot nem tudok ezzel kapcsolatban mondani. Ha megvannak a szavazatok- és megtörténik a számlálás, akkor elnökségi ülés elé kerül, ahol feltételezhetően erről tárgyalni fognak a későbbiekben” – mondta. Az összehallgatói szavazás alapszabálya a következő passzust tartalmazza: „(3) Az összehallgatói szavazás a részvételi létszámtól függetlenül érvényes.”. Mint azt a FEB-elnök elmondta, jogi értelemben véve egy ember szavazata is döntő, de az nem érhet fel ezer ember szavazatával, majd így folytatta: „Az alapszabályban benne van az is, hogy az elnökségnek az eredményeket kötelessége figyelembe vennie. Ha figyelembe veszünk valamit, az nem jelenti azt, hogy ez kötelező érvényű is lesz.” Kiérkezésünkkor, a hétfői aláírásgyűjtés délelőttjén már legalább negyvenen kitöltötték az íveket az SZTE TTIK Irinyi épületében.
Ferenc
, aki a természettudományi kar hallgatója, azt mondta, az egyik közösségi oldalon találkozott a felhívással. Azt is elárulta, ő arra szavazott, hogy továbbra is minden államilag támogatott hallgatónak ingyen járjon a bérlet. Diáklakása messze van a belvárostól, ezért számára különösen fontos, hogy továbbra is díjmentesen használhassa a tömegközlekedési eszközöket. Nem így gondolkodik a dologról
Vivien
és
Edit
, akik a részköltséges lehetőséget szeretnék elérni. Mindketten elsőévesek a TTIK-n, örültek is, hogy Szegeden néhány diáknak ingyen jár a bérlet, de szerintük a jelenlegi rendszer nem tartható fenn hosszú távon.
Gaál Bernadett