Közélet

Már szerdán újraindulhatnak a szegedi Pesa-villamosok

Már szerdán újraindulhatnak a szegedi Pesa-villamosok

2013. május 13., hétfő
Már szerdán újraindulhatnak a szegedi Pesa-villamosok
villamaos_pesa09_gs

Jó eredménnyel zárta a második 1000 kilométeres tesztet a szegedi Pesa-villamos, így ha a Közlekedési Hatóság engedélyezi, két napon belül újraindulhat a flotta, amit két hete állított le a Szegedi Közlekedési Kft., miután egy szoftverhiba miatt meghibásodást észleltek - közölte hétfőn a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Tóth István Tibor

elmondta: már csak az engedélyre van szükség a kilenc tagú flotta újraindításához. A vezető hozzátette: 10-20 millió forint kötbért kaphat a cég a meghibásodás miatt, de a pontos összeget még vizsgálják. A szoftverhiba miatt a szegedi villamosok két hete álltak le, majd a program frissítése után 1000 kilométeres próbautat tettek meg az egyik járművel. Ez azonban újabb hibát jelzett, így a szoftver újabb módosítása után a múlt héten újraindult a teszt.

Ahogy korábban megírtuk

, a Pesa-villamosokat fékhiba miatt vonták ki a forgalomból május elején, a rendszert működtető szoftverben jelentkeztek problémák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.