Közélet

Döntött a kormány a rugalmasabb lakhatási támogatásról

Döntött a kormány a rugalmasabb lakhatási támogatásról

2013. május 21., kedd
Döntött a kormány a rugalmasabb lakhatási támogatásról

Rugalmasabbá válik a lakhatási támogatás szabályozása, miután a kormány döntött a vonatkozó kormányrendelet módosításáról, a változások várhatóan már június elején hatályba lépnek - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A lakóhelyüktől messze dolgozók tavaly október óta igényelhetnek lakhatási támogatást, ha a munkavégzés helye állandó lakóhelyüktől 100 kilométert meghaladó távolságra van, vagy hat órát meghaladó utazással jár az eljutás. A jövőben ez az időkorlát öt órára csökken - mondta

Czomba Sándor

. Hozzáfűzte, hogy a támogatás iránti kérelem a foglalkoztatás megkezdését megelőzően és a megkezdését követő 30 napon belül is benyújtható a munkaügyi kirendeltséghez. Czomba Sándor bejelentette, hogy a lakhatási támogatás indulása óta eddig több mint 16 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, 1000 kérelem érkezett be, és már 600 felett van a megkötött szerződések száma, ami a korábbi évekhez képest jóval magasabb. A nemsokára életbe lépő változásokat ismertetve az államtitkár elmondta: lakhatási támogatást azok igényelhetnek, akiket legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván, vagy pályakezdő álláskeresők, vagy csoportos létszámleépítéssel érintettek. Utóbbi két csoportnál nem vizsgálták, hogy nyilvántartott álláskeresők-e. A kör a közfoglalkoztatottakkal bővül most ki. Az államtitkár kiemelte, hogy a foglalkoztatási jogviszony körét is kibővítették, így a jövőben a kormányzati szolgálati, valamint a közszolgálati jogviszonyban lévők, illetve az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban lévők lakhatását is támogatja a kormány. A települési korlátozást is hatályon kívül helyezik. Ha valaki ugyanazon a településen, ahol korábban dolgozott, de megszűnt a munkaviszonya, egy-két hónapon belül talál állást egy másik munkáltatónál, akkor is kaphat lakhatási támogatást - ismertette Czomba Sándor. A változások között szólt arról is, 18 hónapnál rövidebb időtartamra is lehet majd támogatást kérni, illetve, hogy a támogatás keretében kéthavi előleget biztosítanak majd. Czomba Sándor kifejtette, így például egy albérlet kivételénél nem okoz majd gondot a pályázóknak az egy, vagy kéthavi kaució kifizetése. A jövőben az ügyfél a tartózkodási helye szerinti munkaügyi kirendeltséghez is fordulhat, így ha valaki például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Győrbe szeretne menni munkát vállalni, akkor az eddigiekkel ellentétben a Győr-Moson-Sopron megyei kirendeltség is intézheti az ügyeit - mondta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy ezzel is életszerűbbé szerették volna tenni a szabályozást. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az eredetileg tervezett 1000-2000 embert várhatóan be tudják vonni a programba, amelyet elsősorban európai uniós forrásból finanszíroznak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.