Közélet

A trafikügyben vár válaszokat a DK a szegedi Fidesz-KDNP-től + FOTÓK

A trafikügyben vár válaszokat a DK a szegedi Fidesz-KDNP-től + FOTÓK

2013. május 29., szerda
A trafikügyben vár válaszokat a DK a szegedi Fidesz-KDNP-től + FOTÓK
1_gs

A 2-es villamosvonalon utaztak végig DK-s aktivisták, közben transzparenseket tettek ki a jármű ablakaiba, ezzel szerették volna a trafik-ügy visszásságaira felhívni a figyelmet.

„Mutyifilter – a Fidesz súlyosan károsítja Ön és környezete egészségét”, „Így kormányoztok ti!” – ilyen és ehhez hasonló feliratú transzparensekkel szálltak fel az Európa Ligetben egy Pesára, majd az Indóház téri végállomásig utazva az ablakokba helyezték ki a feliratokat. Akciójukat azzal magyarázták, hogy nem kaptak nyílt levelükre választ, s ismét szerették volna felhívni a közvélemény figyelmét a trafik-ügyre. Most minden szegedi fideszes és KDNP-s képviselőnek levelet ír a Demokratikus Koalíció helyi szervezete.

Csóti Zsombor

, a DK Csongrád 2-es választókerületi elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, arra kíváncsiak, hogy a helyi fideszes és KDNP-s politikusok „tiszták” maradtak-e ebben az ügyben. Levelükben nyolc napon belül választ várnak arra a kérdésre, hogy a koncessziós eljárás során bírtak-e befolyással a nyertesek kiválasztására.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.