Közélet

Lipóti Pékség nyílt a Széchenyi téren + FOTÓK

Lipóti Pékség nyílt a Széchenyi téren + FOTÓK

2013. április 17., szerda
Lipóti Pékség nyílt a Széchenyi téren + FOTÓK
lipotipekseg_05_va

Eddigi legnagyobb referenciaüzletét nyitotta meg Szegeden a Lipóti Pékség. A száznyolcvan bolttal rendelkező cég üzemeiben naponta két-háromszáz mázsa lisztet használ fel termékeik előállításához.

„1992-ben szó szerint a mama szobájában kezdtük el üzemeltetni az első pékséget, a spájz volt a lisztraktár. Majd minden évben szán négyzetméterrel bővítettük a pékség területé” – emlékezett vissza

Tóth Péter

. A Lipóti Pékség tulajdonosa a multiknak köszönheti, hogy elkezdett saját üzleteket nyitni, s az együttműködő kisvállalkozói rendszer révén ma már számtalan helyen megtalálhatóak termékeik. Három éve nyitották meg századik boltjukat, mára száznyolcvannal rendelkeznek. A cégcsoportnál naponta 60-70 autó indul útra naponta, hogy nyitásra mindenütt friss termékek várják a vásárlókat. A szegedi üzlet ünnepélyes megnyitóján megtudtuk, közvetlenül 400 munkatársuk van. A 180 bolt 4-5 alvállalkozóé, s az üzemeket, boltokat és a szállítást egyaránt figyelembe véve közel ezer embernek adnak munkát, közvetlenül 400 munkatársuk van.

A gazdasági válság kedvezett a Lipóti Pékségnek, ahogy Tóth Péter tulajdonos elmondta, a települések frekventált helyein sorra zárnak be az üzletek, s ez segíti a pékség terjeszkedését. A Széchenyi téren most megnyílt referenciaüzlet a legnagyobb hazánkban. Alvállalkozásoknak is helyet adnak, így egyre több üzletükben a hazai tejtermékektől a sajtokon keresztül a hentesáruig sokféle termék található meg polcaikon. A Lipóti Pékség 7-8 ezer tonna lisztet használ fel évente négy üzemében, s csak a finom áruból, vagyis péksüteményekből, 80-90 ezer darabot értékesítenek naponta. „2-300 mázsa lisztet használunk fel naponta, amiből 4-500 mázsa termék készül. A háromkilós parasztkenyér a legnépszerűbb termékünk, összességében 300-350 kilogramm kenyeret vásárolnak nálunk naponta” – részletezte a tulajdonos. „Célunk, hogy több boltunkat költöztessük nagyobb helyre, ahol több szolgáltatást tudunk nyújtani más beszállítók termékeit is értékesítve. Szeretjük a kihívásokat, s azt tervezzük, hogy még ebben az évben bolthálózatot hozunk létre Ausztriában. Oda külön szállítunk, hiszen más a fizetőképes kereslet és az elvárás is” – tudtuk meg Tóth Pétertől. Gyárat nem terveznek nyitni Ausztriában, hiszen a határól 30 kilométerre van üzemük. A Széchenyi téren megnyílt üzlet hétköznap reggel 6 órától 21 óráig, vasárnap pedig 8-tól 19 óráig tart nyitva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.