Közösségépítő napot rendeztek Tarjánban + FOTÓK



Focikupával és kézműves-foglalkozásokkal várták többek között a fiatalokat Szeged Tarján városrészében, ahol szombaton délelőtt Lakótelepi Ifjúsági Közösségépítő Napot rendeztek.
A sport az egyik legjobb eszköze a közösségépítésnek, nagyon jól összefogja a fiatalokat – fogalmazott
Kiss Norbert
. Az Emberi Erőforrás Minisztériumának helyettes államtitkára a rendezvény megnyitóján arra biztatott mindenkit, hogy sportoljon, s szüleit is ösztönözze erre. „A Hely nevű ifjúsági klub ötszázötven fős tagsággal rendelkezik, ezzel Szeged legnagyobb taglétszámú fiatalokat összefogó klubjaként működik. Tagságunk 80 százaléka részt vett valamilyen képzésen, például kortárssegítő-, pszichodrámacsoportban, netán egyéni tanácsadáson” – tudtuk meg
Losonczi-Tóth Józseftől
, a Munka Világa Közhasznú Egyesület elnökétől. A Hely által szervezett kétnapos programsorozat keretében péntek csocsó- és biliárdbajnokságot tartottak, szombaton pedig focikupával várták a fiatalokat. A sportprogramok előtt oklevéllel ismerték el azokat, akik részt vettek valamilyen képzésben vagy csoportmunkában.