Közélet

Sikeres volt a hó elleni védekezés, öt megyét érint a belvíz

Sikeres volt a hó elleni védekezés, öt megyét érint a belvíz

2013. március 1., péntek
Sikeres volt a hó elleni védekezés, öt megyét érint a belvíz

Sikeres volt a hó elleni védekezés az intenzív, központilag koordinált műveletirányítással, a több ezer fős személyi állomány és a technikai eszközök bevetésével - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője pénteken Budapesten. Bakondi György szólt arról is: jelenleg két megye tíz településén védekeznek az árvíz, öt megye tíz településén pedig a belvíz ellen.

Az OKF főigazgatója, aki kormánymegbízottként három hónapon át, tavaly november 23-tól ez év február 28-ig koordinálta a téli időszak problémáival kapcsolatos feladatokat, az országos rendőrfőkapitánnyal és a honvédség vezérkari főnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján hatékonynak és sikeresnek értékelte a téli időjárásra való felkészülési munkálatok végrehajtását. Az altábornagy tájékoztatása szerint az OKF a megyei és a helyi védelmi bizottságok operatív szervei útján koordinálta a feladatok végrehajtását. A közlekedők biztonsága és a közlekedés biztosítása érdekében a határátkelőhelyeken 21 esetben volt szükség forgalomkorlátozásra, illetve ideiglenes lezárásra. Az elmúlt három hónapban 660 helyen volt beavatkozást igénylő hófúvás, és ideiglenesen 373 közút volt járhatatlan. Az utakon 1630 gépjármű, a vasútvonalakon pedig egy vasúti szerelvény akadt el. A katasztrófavédelem és az együttműködő szervezetek az időjárás káros következményeitől összesen 3293 embert mentettek meg, közülük 2056-an balesetben sérültek meg. A téli időszakban összesen 295 ember szenvedett szén-monoxid-mérgezést, közülük 15-en meghaltak a mérgező gáztól. A hideg időszakban 747 embert kihűlés közeli állapotban találtak meg, közterületen 34-en haltak meg kihűlés miatt - mondta

Bakondi György

. A főigazgató közlése szerint az áramszolgáltatásban 15 településen - 3509 fogyasztónál - voltak átmeneti zavarok. A gázszolgáltatás ideiglenes kimaradása két településen 1357 embert, a vízszolgáltatás részleges fennakadása négy településen kétezer embert érintett. A téli védekezésben a hivatásos rendvédelmi szervek és a társszervek 70 260 munkatársa vett részt, mintegy négyezer technikai eszközzel. A kormány 1625 önkormányzaton keresztül mintegy egymilliárd forint összegben segítette a rászorulókat tűzifaosztással - tette hozzá az altábornagy. Bakondi György azt mondta: jelenleg az árvíz és a belvíz elleni védekezési munka koordinálása és folyamatos elemzése a katasztrófavédelem legfőbb feladata, erről egyeztetett a rendvédelmi szervek vezetőjével. Közlése szerint jelenleg két megye tíz településén folytatnak árvízi, öt megye tíz településén pedig belvízi védekezést. A magyarországi folyószakaszokon összesen 337 kilométer hosszon van árvízvédelmi készültség: 170 kilométeren elsőfokú, 167 kilométeren pedig másodfokú. A belvízzel elöntött területek nagysága 13 700 hektár, ebből 3200 hektár vetés és szántó - tette hozzá, megjegyezve, hogy két nappal ezelőtt még csak 5300 hektárnyi területet borított belvíz. Eddig két megye - Borsod-Abaúj-Zemplén és Vas - 42 útját kellett lezárni. A védekezésekhez 52 ezer homokzsákot használtak fel, 1048 ember vett részt a munkálatokban. Hat településről 127 embert telepítettek ki: 78 embert befogadóhelyeken, 48-at rokonoknál, egyet kórházban helyeztek el.

Papp Károly

országos rendőrfőkapitány azt mondta: az árvízi védekezéshez a rendőri erők rendelkezésre állnak, a technikai szemle megtörtént, így szükség esetén rendőrségi hajókat, helikoptereket és egyéb speciális eszközöket is be tudnak vetni. Hozzátette: a készenléti rendőrség parancsnoka által koordinált védekezési munkára két órán belül kétezer, további négy órán belül újabb kétezer rendőrt tudnak bevetni.

Benkő Tibor

vezérkari főnök közlése szerint 1900 katona és 1300 technikai eszköz jelenleg is azonnali készültségben áll, de további nyolcezer embert tudnak mozgósítani, valamint biztosítani tudják a logisztikát. Bakondi György megjegyezte: az északi folyók (Boldva, Sajó, Hernád) vízgyűjtő területein a sokéves átlagnál több csapadék esett, de az árvízveszélyt növelheti a hirtelen olvadás, a felmelegedés és az eső is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.