Botka László köszöntötte a kínai nagykövetet + FOTÓK



Szabó Gábor rektor és Ujhelyi István, az SZTE Konfuciusz Intézet Tanácsadó Testületének elnöke után Botka László polgármester is köszöntötte Xiao Qian nagykövetet, aki a városházán Szeged nevezetességeivel, és a két ország épülő kapcsolatával ismerkedhetett meg.
Botka László
polgármester köszöntötte hétfő délelőtt
Xiao Qiant
Szegeden a városházán. A Kínai Népköztársaság Magyarországra akkreditált új nagykövete kétnapos látogatásra érkezett a Tisza-parti városba vasárnap, ahol találkozott az SZTE Konfuciusz Intézet vezetőivel, kínaiul tanuló egyetemistákkal, diákokkal is. Elismerősen beszélt a két ország kapcsolatának eddigi politikai-gazdasági-kereskedelmi eredményeiről, mint mondta, Kína Magyarország legnagyobb Európán kívüli gazdasági partnere, Magyarország pedig – földrajzi helyzeténél fogva is – Kína számára a legfontosabb pillér a közép- és kelet-európai térségben. A városházán a polgármesterrel tartott rövid megbeszélését követően Xiao Qiannak Kína és Szeged kapcsolatáról beszéltek, kiemelve az AIESEC Nemzetközi Szakmai Gyakorlatcsere Program sikerét, a Konfuciusz Intézet kulturális tevékenységét, a városunkba látogató Nobel-díjasokat és a város nevezetességeit is. A kétnapos látogatás alatt találkozott Ujhelyi Istvánnal, az SZTE Konfuciusz Intézet Tanácsadó Testületének elnökével, és Szabó Gábor, az SZTE rektora is fogadta hivatalában.