Közélet

Fogyasztóbarát Tanúsítvány a szegedi Napfényfürdőnek + FOTÓK

Fogyasztóbarát Tanúsítvány a szegedi Napfényfürdőnek + FOTÓK

2013. február 26., kedd
Fogyasztóbarát Tanúsítvány a szegedi Napfényfürdőnek + FOTÓK

Magyarországon hatodikként, a fürdők közül elsőként kapott Fogyasztóbarát Tanúsítványt a szegedi Napfényfürdő. Az erről szóló oklevelet Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Főigazgatója adta át Szabó Mihálynak, a Ligetfürdő Kft. ügyvezető igazgatójának.

Az elismerésben olyan vállalkozások, szolgáltatók részesülhetnek, amelyek a jogkövető magatartáson túl, további eszközökkel igyekeznek elnyerni a fogyasztók bizalmát. A szegedi négy évszakos víziváros a Fogyasztóvédelmi Hatósághoz benyújtott pályázatában nemcsak a hazai, de a külföldi vendégek kiszolgálására, panaszkezelésére vonatkozó vállalásokat is tett.

Polner Eörs

, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója a közszolgálatban, a közigazgatásban, a hatósági munka terén bekövetkezett szemléletváltásról beszélt. A kormányzat rendkívül fontosnak tartja a fogyasztóvédelmet, olyannyira, hogy az Alaptörvénybe is belefoglalta. Határ mentén városként Szeged számára óriási gazdasági lehetőséggel bír az Aquapolis, hiszen sok külföldi vendég kimondottan azért jön, hogy ennek a csodálatos fürdőnek a szolgáltatásait vegye igénybe. Európai szintű szolgáltatásról tanúskodik, hogy a fogyasztóvédelem az ő érdekeiket is képviseli.

Az elégedett vendég a jó vendég

2012 márciusában hirdette meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Európában egyedülálló kezdeményezésként a Fogyasztóbarát Tanúsítványok elnyerésére irányuló pályázatát, amelynek első díjazottjai 2012 októberében vehették át a tevékenységük elismerését jelentő dokumentumokat. A pályázat kiírásának célja az volt, hogy a vállalkozások közül kiemelje és a fogyasztók figyelmébe ajánlja azokat a cégeket, amelyek számára a mindennapi gyakorlat során természetes dolog a jogszabályi kötelezettségek betartása, de célul tűzték ki a fogyasztók érdekeinek minél magasabb szintű megfelelést is. Elégedett fogyasztók nélkül sehol a világon nincs jól működő piacgazdaság, hangsúlyozta

Pintér István

, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Főigazgatója, ezért sokan példát vehetnek a szegedi Ligetfürdőről. Bebizonyították, hogy a válság idején is születhetnek kimagasló eredmények, sikerek.

Szabó Mihály, a Ligetfürdő igazgatója az elismerés jelentőségét ecsetelte. Mérföldkőnek nevezte a tanúsítványt, amely azt a szállóigét igazolja: az elégedett vendég a jó vendég. Tavaly 400 ezer látogató kereste fel a fürdőt, a panaszkönyvbe viszont alig egy tucat észrevétel, reklamáció olvasható, ami ékesen bizonyítja, a vendégek elégedettek az itt kapott szolgáltatásokkal. A cél: idén elérni a félmilliós vendégszámot. Fogyasztóbarát tanúsítványt eddig öt vállalkozás - az Eger Park Hotel Kft, a Pinxit 2003 Kft., a Béres Vendéglátó és Kereskedelmi Kft., a Miskolc Autóház Kft. és a Green Living Hungária Kft. érdemelte ki. A „Fogyasztóbarát Vállalkozás” védjegyet a pályázatában foglaltak, elsősorban a határon átnyúló panaszkezelésre vonatkozó vállalások alapján a Napfényfürdő Aquapolis üzemeltetője, a Ligetfürdő Kft. is elnyerte. A bíráló bizottság döntését követően az országban hatodikként, a fürdők közül elsőként jogosult az embléma használatára a szegedi székhelyű vállalkozás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.