Újabb videó került elő az apátfalvi rendőrgázolásról



Újabb videofelvétel került elő a tavaly októberi, Apátfalván történt halálos rendőrgázolásról - hangzott el csütörtökön a tv2 Tények című műsorában.
A kereskedelmi csatorna értesülései szerint egy a gázolás helyszínéhez közel lévő ház biztonsági kamerájának felvételeit vonták be az eljárásba.
Nagy Andrea
, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője a riportban azt közölte: az ügyészség beszerezte "a bűncselekmény helyszínéhez közeli térfigyelő kamera felvételét", azt elemzik, a felvételen látható részleteket azonban a nyomozás érdekeire tekintettel nem ismertetik. Az érintett ház tulajdonosa a Tényeknek elmondta, hogy jártak nála nyomozók, és az ügyben be is idézték.
Kenéz Imre
rendőrt intézkedés közben gázolta el tavaly október 11-én egy 34 esztendős férfi Hummer terepjárójával, a gyanú szerint szándékosan. Az osztrák állampolgárt,
Thomas B.-t
hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Az eljárás során eddig két, járműből mobiltelefonnal készített felvételt vizsgáltak.