Közélet

Szervezeti átalakítás előtt áll az MSZOSZ

Szervezeti átalakítás előtt áll az MSZOSZ

2013. január 21., hétfő
Szervezeti átalakítás előtt áll az MSZOSZ

Teljes szervezeti átalakítást terveznek a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségénél (MSZOSZ) - ismerteti a hétfői Magyar Nemzet.

A napilap cikke szerint az átalakítás lényege, hogy még az idén összevonásokkal koncentrálják erőiket. Az MSZOSZ-nél azzal magyarázták a tíz éve hangoztatott szakszervezeti fúziót, hogy fölösleges fenntartaniuk többtucatnyi tagszervezetet, ehelyett anyagi, személyi, vagyoni forrásaik összevonásával csak négy-öt, ám annál erősebb és hatékonyabb ágazati szakszervezetet kell létrehozni. Ezek alapvetően ipari jellegűek lennének, például vasas és bányász. Az MSZOSZ szerint e lépést a többi országos szakszervezeti konföderációnak is meg kellene tennie, majd konföderációs szinten is fúzióra kellene lépni. Most hat országos szakszervezeti szövetség működik, egyes elképzelések szerint viszont elég lenne három: egy a versenyszférában, egy a szolgáltatások területén, egy pedig az állami, azaz a közszférában. Az egyetlen "szuperszakszervezet" gondolatát az MSZOSZ-ben egyelőre elutasítják, mondván, a Liga és a Munkástanácsok más szerveződési alapon működnek. A jelek szerint az MSZOSZ tehát a többi baloldali konföderációval, az Autonómokkal, és a közszolgálati dolgozókat képviselő Szakszervezetek Együttműködési Fórumával és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléssel lépne fúzióra - ismerteti a napilap. Az MSZOSZ-nél "kérdésre válaszolva nem ismerték el, hogy a komoly, országos szintű hálózatot működtető érdekvédelmi szervezet tulajdonképpen az MSZP és a Bajnai-féle Együtt 2014 mozgalom bázisa is lehet" - írja a Magyar Nemzet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.