Közélet

Elkezdődött a Dugonics és az Árpád tér műszaki átadása + FOTÓK

Elkezdődött a Dugonics és az Árpád tér műszaki átadása + FOTÓK

2013. január 29., kedd
Elkezdődött a Dugonics és az Árpád tér műszaki átadása + FOTÓK

Három hét múlva „léphet” a szegediek elé új ruhájában a Dugonics és az Árpád tér, a térburkolás és a parkosítás a finisébe érkezett, a Nagyáruházzal szembeni akcióterület, a kráter funkciója is egyre világosabb.

Megkezdődött a terület műszaki átadás-átvétele, amely az előírások szerint 25 napig tart majd. A műszaki ellenőr most a keddi, január 29-i bejáráson készíti el a hiba- és hiánylistát, mely alapján a február 25-i átadásra ki kell javítani minden defektust. „Vannak még olyan munkálatok is, melyek ebben az időszakban fejeződnek majd be. A Dugonics tér nyugati oldalán még előttünk áll a térburkolás, az Árpád téri kráterben már elültették a fákat, felszerelték a napvitorlát, és elkészült a csobogó is, itt apró munkálatok vannak még, és a parkosítás is finisbe ékezett, amit még inkább fokoz majd a hét második felére jósolt jó idő. Közben fokozatosan a helyükre kerülnek az utcabútorok is. A területre 9 térfigyelő kamerát is felszerelnek majd ” – mondta el portálunknak a helyszínen

Bencze Balázs

, a rekonstrukciót menedzselő Szeged Pólus Nonprofit Kft. munkatársa. Az Árpád tér felől a gyalogos forgalom egyelőre még kordonok között tud átjönni a Kárász utca irányába, a teret három hét múlva, február 23-án nyithatják meg teljesen. A 730 millió forint összértékű Szeged Biopolisz park – Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja projekt – melynek a Dugonics és az Árpád tér rekonstrukciója is része – egészének a lezárása 2013. március 1.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.