Tízmilliót meghaladó pályázati bevétel, videós hírportál, új műsorok, szélesebb nézőközönség és új célcsoport: ez a Városi TV Szeged kétéves mérlege.
A 2012-es esztendő végéhez közeledve mérleget vontunk a Városi Televízió Szeged igazgató-főszerkesztőjével,
Zelena Andrással
. A 2010 decemberében kinevezett igazgatóval az elmúlt két esztendő történéseiről, fejlesztéseiről beszélgettünk. A tudomány és sajtókapcsolati kommunikáció világából a VTV-hez érkezett fiatal cégvezető kinevezésekor több nyilatkozatában elmondta: koncepciójában szerepel a helyi televízió nézőközönségének növelése, valamint a felnövekvő generáció VTV-nézővé formálása új műsorok adásba szerkesztésével, a kor igényeinek megfelelő videós hírportál létrehozásával. A vételkörzetben egyedülálló, a kor követelményeinek megfelelő videós hírportál 2011 első felében elkészült. A küllemében és tartalmában is teljesen megújult
-n nemcsak az online televíziózás elérhető a világ bármely pontjáról, hanem újranézhető rajta a televízió valamennyi korábbi műsortartalma, kiemelt anyaga is. A videók – tette hozzá Zelena András – megállíthatók, újraindíthatók, valamint a legnagyobb közösségi portálról is elérhetők. Az igazgató büszkén emelhette ki: műsorkínálatát új magazinok és háttérműsorok képernyőre helyezésével gyarapítja a VTV. Elindult és az egyik legnézettebb műsorrá lett a TéMA című hírháttérműsor, ami kedden és szerdán a Szegedi Híreket követi. PartyARC címmel a fiatalokat megcélzó, zenés, szórakoztató ifjúsági magazin készül hónapról hónapra, mely a tehetséges zenészek, sportolók mellett gyakran városi bulikörképet ad, de emellett komolyabb témákat is feldolgoz fiatalos, dinamikus köntösben. Parkoló címmel autós műsorral, Természetles címmel pedig horgász-vadász magazinműsorral jelentkezett a Városi TV Szeged. Az állat- és természetbarátoknak szóló műsor mellett a Vitamin című egészség-szépség magazin is képernyőre került. E műsorral országos szakmai elismerésre tett szert a televízió. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) szakmai elismeréssel és pénzjutalommal ismerte el a VTV stábjának munkáját. A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2012. március 15-én a megye Sajtódíját adta át a szerkesztőségnek. Zelena Andrástól megtudtuk: a nívós és rangos kitüntetések mellett más pályázati források is érkeznek a társasághoz, a Szegedi Híreket a Médiatanács 10 millió forinttal támogatja, a kulturális-közéleti Körút című magazin elkészítését pedig közel 1,7 millió forinttal segíti. Pályázati bevételeivel a szegedi városi televízió előkelő helyet foglal el a helyi televíziók támogatási rangsorában. „A felnövekvő generáció tagjai felé nem pusztán műsorkínálatával, hanem nyitott ajtóival is befogadó a Városi TV Szeged: óvodás csoportokat, média iránt érdeklődő középiskolás csoportokat és szép számmal főiskolás-egyetemista gyakornokokat is gyakorta látunk vendégül a 'nyitott stúdió' jegyében. Volt már külföldi stúdiólátogató csoportunk is, de az ovisok körében is népszerű a 'beszélő dobozban dolgozók' világa” – mesélte az ügyvezető-főszerkesztő. A Szegedi Kortárs Balett játékgyűjtési akciójához a VTV Szeged szerkesztősége is csatlakozott. A helyi televízióknak alapvető feladatuk és kötelességük a rendelkezésükre álló felületeket egy ilyen nemes kezdeményezésre bocsátani – hangsúlyozta Zelena András. A tévé a kapcsolatrendszerét használta fel, hiszen kiváló együttműködést ápol különböző városi gazdasági társaságokkal. A kezdeményezést kiegészítették azzal az ötlettel, hogy a játékok mellett a mindennapi élethez szükséges eszközöket szegedi cégek vásárolják meg a kiválasztott intézményeknek. Mit kínálnak majd nézőiknek az új évben? – kérdeztük végül az igazgatótól. „A 2013-as esztendőre új műsorötlettel készül a VTV az örökség- és műemlékvédelem jegyében. Hétköznaponként továbbra is 19:05-től a Szegedi Hírekben beszámolunk a szegedi történésekről, illetve megtalálhatóak a szegedi hírek az egyik legnagyobb közösségi portálon, illetve a vtvszeged.hu videós hírportálon is” – mondta Zelena András.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.