Közélet

Nem valós számok jelentek meg a járási hivatalvezetők illetményéről

Nem valós számok jelentek meg a járási hivatalvezetők illetményéről

2012. december 19., szerda
Nem valós számok jelentek meg a járási hivatalvezetők illetményéről

Valótlan számok jelentek meg a Délmagyarország napilap december 19-i számában a járási vezetők illetményével kapcsolatban - olvasható a Csongrád Megyei Kormányhivatal közleményében.

A közlemény alább olvasható.

"Maximum 695.700 forint lehet az illetménye a legnagyobb lélekszámú, legtöbb ügyintézőt foglalkoztató és a legtöbb szakigazgatási szervet magába foglaló járási hivatal vezetőjének. Erről döntött hétfői ülésén az Országgyűlés, amikor módosította a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő 2010.évi CXXVI.törvényt. Ennek értelmében a közigazgatási és igazságügyi miniszter a járási hivatal vezetője számára a közszolgálati tisztviselői alap maximum a 18-szorosát, tehát 695.700 forint illetményt állapíthat meg. A tényleges illetmény kiszámításánál figyelembe kell venni a járási lakosságszámot, a hivatal összlétszámát, valamint a járási hivatalban működő szakigazgatási szervek számát is. Az így megállapított bruttó bér ennélfogva magasabb nem, csak alacsonyabb lehet, mint a törvény által maximálisan megengedett összeg. Ennél fogva nem valósak azok a számok, amelyek a www.delmagyar.hu weboldalon, és a Délmagyarország napilap mai, december 19-i számában jelentek meg a járási hivatalvezetők bemutatásáról szóló cikkben. Kérem, ha bárki ez alapján tévesen tájékoztatta a nyilvánosságot a járási hivatalvezetők illetményéről, javítsa a fentiek szerint"

- írta

Varga Márta

kommunikációs vezető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.