Közélet

LMP: be kell emelni a Btk.-ba a családon belüli erőszak tényállását

LMP: be kell emelni a Btk.-ba a családon belüli erőszak tényállását

2012. december 20., csütörtök
LMP: be kell emelni a Btk.-ba a családon belüli erőszak tényállását

Az LMP módosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a büntető törvénykönyvbe (Btk.) önálló tényállásként emeljék be a családon belüli erőszak fogalmát – mondta Szabó Tímea, a párt országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus közölte,

Balog Zoltán

emberierőforrás-miniszter szeptemberben ígéretet tett arra, hogy a kormány még az idén beterjeszt egy ilyen javaslatot, de ezt máig nem tették meg. Hangsúlyozta, hogy eközben viszont minden héten egy nő és minden hónapban egy gyermek hal meg a családon belüli erőszak miatt. Az LMP javaslata a hozzátartozók közötti erőszakot büntetné – mondta a képviselő, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a jogszabály nem csak az együtt élő családtagokra vonatkozik, mert volt házastársak vagy élettársak is elkövethetik ezt a bűncselekményt. Elképzelésük szerint a büntetési tétel három évig terjedő szabadságvesztés lenne. Kitért arra is, hogy közép- és hosszú távon az oktatásra és a társadalom tudatformálására kell helyezni a hangsúlyt, de rövid távon segítséget nyújthat a törvénymódosítás is. A politikus emellett felkérte a kormányt, hogy Magyarország is csatlakozzon az Európa Tanácsnak a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményéhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.