Közélet

Növekednek a pirotechnika eszközökkel kapcsolatos eljárási díjak

Növekednek a pirotechnika eszközökkel kapcsolatos eljárási díjak

2012. november 11., vasárnap
Növekednek a pirotechnika eszközökkel kapcsolatos eljárási díjak

A gyártásra vonatkozó engedélyezést kivéve növekednek a polgári célú pirotechnikai tevékenységek engedélyezésével kapcsolatos eljárások díjai.

A Magyar Közlönyben a közelmúltban megjelent belügyminiszteri rendelet nyolc engedély - a pirotechnikai termék gyártása, forgalomba hozatala, forgalmazása, tárolása, kiállítása, birtoklása, vizsgálata és megsemmisítése - kiadásának, valamint az igazolványok cseréjének, illetve adatváltozás esetén az új igazolvány kiadásának díjait tartalmazza, külön megjelölve az első- és másodfokú eljárásban fizetendő összeget. (Elsőfokú eljárás az, amikor az engedélyt igénylik a rendőrségtől, másodfokú eljárás csak abban az esetben van, ha az első fokon hozott döntés ellen jogorvoslattal kívánnak élni.) A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a polgári célú pirotechnikai tevékenység folytatásához a rendőrség által kiadott hatósági engedély szükséges. Az új rendelet szerinti szabályozás a gyártás engedélyezésének kivételével a hatályos szolgáltatási díjak mértékéhez képest magasabb összegeket határoz meg. Az új szolgáltatási összegek arányosan igazodnak a rendőrség eljárása során felmerülő költségek fedezéséhez - olvasható az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban. A rendelet értelmében a rendőrségtől való, gyártásra vonatkozó engedély igénylése 48 400 forintról 33 500 forintra csökkent. A forgalomba hozatalra és a vizsgálatra vonatkozó engedélyért a jövőben 33 500 forintot, a megsemmisítésre vonatkozóért 36 000 forintot kell fizetni. A felhasználásra vonatkozó eljárási díj 18 000 forintról 33 500-ra nőtt. A tárolással kapcsolatos eljárási díj 28 200 forintról 33 500-ra emelkedett. Mint írták, indokolttá vált az új engedélyek igazgatási szolgáltatási díjainak meghatározása, valamint az eddig is meglévő igazgatási szolgáltatási díjak pontos mértékének felülvizsgálata. A korábbi rendelet öt engedélyköteles pirotechnikai tevékenység igazgatási szolgáltatási díját - gyártás, kiállítás, forgalmazás, felhasználás, tárolás -, valamint az elsőfokú eljárásban hozott határozat ellen benyújtott fellebbezés díját - amely az elsőfokú eljárás díjának 50 százaléka - határozta meg - olvasható a tájékoztatóban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.