Közélet

Idén is lehet tűzifa-vásárlási támogatás?

Idén is lehet tűzifa-vásárlási támogatás?

2012. november 16., péntek
Idén is lehet tűzifa-vásárlási támogatás?

Az 5 ezer fő alatti települések önkormányzatai előzetes igénybejelentéseiket már benyújthatták, kormánydöntés azonban még nem született az idei fűtési időszakra vonatkozó szociális tűzifa-támogatásról - derül ki a belügyminiszter LMP-s képviselőknek adott írásbeli válaszából.

Az ellenzéki politikusok - a parlamenti honlapon elérhető kérdésükben - felidézték, hogy 2011 decemberében a Belügyminisztérium által meghirdetett szociális célú tűzifa-vásárlási támogatási akció keretében összesen 858 millió forintot osztottak szét 456 helyi önkormányzat között. Szerintük azzal együtt, hogy az akció alapvetően sikeresnek bizonyult, a tárca késve mérte fel az igényeket, amiért egyes önkormányzatoknak például hitelt kellett felvenniük az önrész és a szállítási költségek fedezéséhez.

Pintér Sándor

a megkeresésre azt közölte: a tavalyi évhez hasonlóan a Belügyminisztérium ismét megvizsgálta annak lehetőségét, hogy a szociálisan rászorulókat, egyedül élő, idős embereket fenyegető veszélyhelyzet megelőzésére segítséget nyújthasson a téli időszakban. Az érintett önkormányzatok előzetes igénybejelentésüket 2012. október 26-áig nyújthatták be - tudatta a belügyminiszter, kitérve arra is: a korlátozott forrásra való tekintettel csak az 5 ezer fő alatti lakosságszámú települések részére hirdették meg a támogatás előzetes igényfelmérését. Az önkormányzatok előzetes igénybejelentéseiket, a normatív lakásfenntartási támogatásban részesülők számát figyelembe véve, köbméterben meghatározva nyújthatták be. Az önkormányzatnak - az előző évi programhoz hasonlóan - vállalnia kell meghatározott részt a bekerülési árból, illetve állnia kell a szállításból adódó költségeket, beleértve a rászorulókhoz való eljuttatásból származó költségeket is, amelyhez - jelezte válaszában a belügyminiszter - igénybe veheti az önkormányzatnál foglalkoztatott közmunkásokat. A kormány a közeljövőben dönthet az idei fűtési időszakra vonatkozó szociális tűzifa-támogatásról, ezt követően a belügyminiszter rendeletben szabályozza a támogatottak körét, a támogatási forrás összegét, az elosztás elveit, a tűzifa minőségére és mennyiségére vonatkozó szabályokat - tájékoztatott írásbeli válaszában Pintér Sándor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.