Írjon nekünk!

Szeged

Vélemény

Hírzóna

Politika

Sport

Egyetem

Egyház

Közélet

56 éve bukott el '56 - Szegeden is emlékeztek + FOTÓK

56 éve bukott el '56 - Szegeden is emlékeztek + FOTÓK

2012. november 4., vasárnap
56 éve bukott el '56 - Szegeden is emlékeztek + FOTÓK

Minden október 23-a rettegést hozott a hatalomnak, és ez nem volt ok nélküli, mert 33 év után, 1989-ben a kommunista hatalom bukásával, Magyarország föltámadott. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulója tiszteletére a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Wass Albert Baráti Társaság közös rendezvényén Orbán Imre történész, a Csongrád Megyei Közgyűlés képviselője mondott beszédet Nagy Imre miniszterelnök szobránál.

Országszerte az ’56-os forradalom leverésére és a szovjet megszállás kezdetére emlékeztek a mai napon. 56 éve ezen a napon hajnalban indultak meg a szovjet tankok Budapest és több nagyváros ellen. A forradalom és szabadságharc leverése utáni megtorlás során legalább 15 ezer embert ítéltek el, és több száz halálos ítéletet hajtottak végre. A hazáját mintegy negyedmillió ember kényszerült elhagyni.

Ágyúdörgésre ébredt az ország

Kétféle érzéssel készülünk minden évben erre az eseményre, kezdte ünnepi beszédét

Orbán Imre

történész: az egyik a gyászé, a másik az ünneplésé. Először a gyászé, hisz 1956-ban ezreket veszítettünk el, mert a brutális hatalom a világ legerősebb hadseregét küldte ránk. A nagy vörös sárkány ránk vetette magát megszámlálhatatlanul sok tankkal, repülővel, élvonalbeli haditechnikával jött megsemmisíteni bennünket. Amikor úgy tűnt, mi is megszabadulhatunk az elnyomástól és a megszállástól, mint egy évvel korábban Ausztria, és az oroszok tőlünk is kivonulnak, akkor november 4-én hajnalban

Nagy Imre

kétségbeesett bejelentésére: ”Csapataink harcban állnak”, ágyúdörgésre ébredt az ország. Az ellenség mindent megsemmisített, ahol valamilyen ellenállást gyanított, nem volt kegyelem. A hatalomra kerülő gyilkosokkal semmiféle közösség nem vállalható. Lehet, hogy később megszilárdították helyzetüket, külföldön vezető politikusok fogadták őket, lehetett akár némi elismertségük is, de

Kádár János

és Nagy Imre neve össze nem mosható. Ugyanakkor ünnep is ez a mai nap, hiszen a vörös sárkánynak és szövetségeseinek a győzelme 1956-ban csak időleges volt, mint ahogyan látszólagos volt a szabad Magyarország veresége is.

A Golgota és 1956

Orbán Imre Munkácsy Golgota című festménye és az 1956-os forradalom és szabadságharc között vont párhuzamot. A megfeszített Krisztus kép a világtörténelem legfontosabb pillanatát tárja elénk, amikor Isten fia, teljesen mentesen minden bűntől, magára vállalva a világ vétkeit, életét adta az emberekért, legyőzte ezzel a halált és a világot uralni akaró gonoszt. A képnek döbbenetest hatást kölcsönöz, hogy a kereszt körül lévők ebből az egészből nem értettek semmit, nem tudták, minek is voltak ők ott és akkor tanúi. Igazából nem fogták fel az esemény lényegét, nem értették a szemük előtt játszódó csodát. A hóhér –, aki unalommal szemléli az eseményeket – kezében még ott van a kivégzésnél használt létra. Egy kövön közömbösen üldögélő római katona azt várja, mikor mehet végre haza. A kép előterében 2 írástudó farizeus, a törvények alapos ismerője egymás felé fordulva tárja szét a kezét, mintha csak ezt mondaná: „nem volt más lehetőségünk, mit tehettünk volna”. A kereszt alatt tanítványok a fájdalomtól összetörve siratták és gyászolták mesterüket. De igazán senki sem értette, ennek így kellett lennie, s Krisztus majd a harmadik napon feltámad, hogy végső győzelmet arasson a halál felett. Csak a halál értette meg, aki egy lovon ülve távolodik a kereszttől. Ő tudta, Krisztus veresége csak látszat, s ő az, akinek igazából rettegnie kell. A szónok szerint 1956-os forradalom és szabadságharc a Golgotához hasonló vonásokat mutat. A bűntelen, valami újat, jobbat akaró Magyarországot hóhérai a legkegyetlenebb módon keresztre feszítették, míg szenvedéseinket sokan unottan nézték. A külföldi hatalmak farizeusok módjára kezeiket széttárva mondták: itt van ez a szuezi válság, Magyarország különben is orosz érdekszféra, mit tehetnénk mást. Voltak sokan, akik könnyet hullajtottak értünk, de még ők sem tudták, hogy 1956-ban világtörténelmet írt Magyarország. Megmutatta, hogy a vörös sárkány legyőzhető. Azt hitték, elbuktunk örökre, úgy tűnhetett, hogy Magyarország a neki ácsolt kereszten végleg kiszenvedett. A vereség azonban csak látszat, 1956 értékei tovább éltek. Minden október 23-a rettegést hozott a hatalomnak, és ez nem volt ok nélküli, mert 33 év után, 1989-ben a kommunista hatalom bukásával, Magyarország föltámadott. Ma szabad és független ország, adja Isten, hogy ez mindig így legyen, fejezte be szónoklatát Orbán Imre. A megemlékezés végén a pártok, a társadalmi és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták Nagy Imre szobrát.

Távolodunk nemzetünk gyökereitől

A Magyar Pieta 1956 szobornál, 17 órai kezdettel, ugyancsak alkalmi megemlékezést rendeztek az évforduló alkalmából. Először Sinkovits-Vitay András színművész, előadóművész mondott köszöntőt. A Nyugatnak, Amerikának esze ágában nem volt beavatkoznia Magyarországon, hiszen megegyeztek Hruscsovékkal. Itt, mint annyiszor máskor, a Nyugat elárult minket. Nem először tették, nem is utoljára, hangsúlyozta a szónok, majd felidézte a hódmezővásárhelyi nagyapja alakját, akit háromszor hoztak be gyalog a Csillagba, mert nem volt hajlandó kitenni a táblát, hogy zsidókat nem szolgálunk ki. Ki váltotta ki? A hódmezővásárhelyi zsidóság. Ne hagyjuk, hogy ismét összeugrasszanak bennünket, figyelmeztetett Sinkovits-Vitay András, majd elszavalta Az én hazám című versét. Ezt követően Garzó Gabi, keramikus művész, Tóbiás Klára (a Magyar Pieta az ő alkotása) szobrászművész lánya elszavalta édesanyja egyik versét, Fehér Nóra, a Kormorán együttes énekese pedig előbb szólóban, majd Vadkerti Imrével, az együttes másik tagjával alkalomhoz illó hazafias dalokat adott elő. A Wass Albert Baráti Társaság nevében Garzó Márk osztotta meg gondolatait a közönséggel. Összehasonlítva az ’56-os fiatalok képét a mai fiatalokéval megállapította, a helyzet mára kritikusan siralmassá vált. Az újabb és újabb generációk egyre távolodnak nemzetünk gyökereitől. Ami elől menekülnek, az a valóság. A jelenlegi helyzetért a fiatal szónok szerint nem csak a politikusok okolhatók, a közöny és a semmittevés a főkolomposok. Ha egy nemzet öntudatát elhomályosítják, összezavarják, az megosztottá, bizonytalanná válik. „Szeretném, ha újra büszke nemzetté kovácsolódnánk a bátorság és szeretet műhelyében, de addig még hosszú az út. (…) Sohase feledjük, kiknek az utódai vagyunk, hogy a békevággyal együtt a harc is a vérünkben van (…), magyarnak lenni büszkeség, erő és remény” – fejezte be Garzó Márk.

A gyász nem mérlegel

Végezetül Máté-Tóth András, az SZTE Vallástudományi Tanszék vezetője szólt az egybegyűltekhez. Az a kultúra, mely elfelejt emlékezni, végzetes sorsra jut, figyelmeztetett a szónok. A hősök, az öröm és a fájdalom napjainak emlékezetben tartása egyik elsődleges eszköze annak, hogy megőrizzük identitásunkat, hogy ne sodródjuk bele a kontúrtalan és egyszínű középszerűségbe. Nehéz emlékezni a jóra, a dicsőségre, mert már elmúlt, és nehéz a kudarcra, a fájdalomra, mert még mindig jelen van. Tóbiás Klára kitűnő szobra segít az emlékezésben. Aki a gyászoló anya mellé ül, társat talál a gyászban. Amellé ülhet, aki tudja, mi a szenvedés, az egyetlen elveszítése. A fájdalmak anyja mellett ülve mélyebben osztozhatunk azok fájdalmában, akiknek családját veszteség érte akkor, azelőtt és azóta. Aki az anya mellé telepedve gyászol, az átérezheti, hogy az anya fájdalma és gyásza nem függ attól, milyen életet élt a gyermeke. Ez a gyász nem mérlegel, nem bíráskodik, hanem ölébe veszi az áldozatot és ráhullajtja könnyeit. Emlékezni kell, az emlékezés a kultúra szolgálata, az élet szolgálata, az identitás megőrzésének szolgálata. Nem felejthetünk el semmilyen szenvedést, ahol a nemes eszmék és ezek követői áldozatokká váltak. Szenvedésük, sorsuk és üzenetük nem felejthető. Az ’56-os forradalom eszméi képesek voltak áthidalni a megosztottság és a bizalmatlanság számos határát. A szabadság eszméjéhez való hűség képesít a megbocsátásra, a szabadság és szeretet kultúrájának továbbépítésére. Amennyire ez sikerül, annyira él tovább az egykori eszme, az egykori hős, és annyira valósul meg a fájdalom ölébe hanyatló szabadság föltámadása. A Szózat eléneklése után koszorúzás, majd gyertyagyújtás következett, 18 órától pedig ünnepi szentmise a Dómban.
Máté-Tóth András Orbán Imre 1956-os forradalom és szabadságharc Magyar Pieta 1956 1956 Tóbiás Klára Garzó Márk Szeged november 4 Garzó Gabi Sinkovits-Vitay András Golgota forradalom szabadságharc Nagy Imre

Ez is érdekes lehet

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

© 2024logo