13. századi freskókat is bemutattak a tápai búcsún + FOTÓK



Szent Mihály napja alkalmából ezúttal is búcsút tartottak Tápén, a körmenetet fúvósok és hagyományőrzők kísérték. Az idei rendezvény különlegessége, hogy a templom egykori szentélyének 13. századi freskóinak restaurálása is látványos szakaszába érkezett.
Először celebrált ünnepi szentmisét Tápén
Lukács László
. A piarista teológiatanár emlékeztetett, ilyenkor, búcsú idején az elszármazottak is részt vesznek a misén és az azt követő körmeneten, továbbá Szeged más városrészeiből is várták a híveket. Több százan érkeztek. „A tápéi búcsú régi hagyományokra tekint vissza,
Bálint Sándor
is írt róla többek között. Felhívnám a figyelmet, hogy a településeken helye van az Isten házának is, nemcsak lakóházakra, plázákra és művelődési otthonokra van szükség, helyet kell adnunk az úristennek is. Azt látom, erre mindig törekedni kell, hiszen a kövekből, téglákból épült templom csupán emlékeztet bennünket arra, hogy az Isten bennünk akar lakóhelyet, ahogy Jézus mondta” – fogalmazott Lukács László. A tápai búcsújárás több évszázados hagyományra tekint vissza, s ahogy a tápéiak meglátogatták a nagyobb búcsújáró helyeket, ugyanúgy a Szent Mihály-napi búcsúra folyamatosan érkeznek látogatók és zarándokok más településekről. A jelenlegi templom búcsúnapja Mihály arkangyal ünnepe, ami talán arra utal, hogy a középkori templom patrocíniuma
Szent Mihályhoz
kapcsolódott. Azt már az 1930-as évektől kezdve tudták, hogy középkori freskómaradványokat rejt a templom egykori szentélye, már akkor szorgalmazták, nézzék meg, mit is rejt a szürke vakolat. Az egykori szentély északi falán
Szent Jakab
apostol látható, tőle jobbra
Szent Joachim
és
Szent Anna
.
„Az önkormányzat egyházi alapjából érkező forrásokat szinte teljes egészében a freskókra költi Tápé, körülbelül négy éve. A korábbi években megújult a templom tetőszerkezete, majd az épület szigetelése is megtörtént. Ezek a munkálatok alapfeltételei voltak annak, hogy a freskórestauráláshoz hozzá tudjanak kezdeni a szakemberek” – tájékoztatott
Juhász Gyula
. A körzet Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselője hozzátette, az itt élők folyamatosan látták, miként újul meg a templom és a freskótöredékek, s a tápéiak számára külön öröm, hogy a búcsú idejére szinte teljesen befejeződtek a munkálatok. A háromnapos búcsú programjainak összeállításánál igyekeztek az ünnep szakrális jellegét kiemelni, amiben az egyházközség is közreműködött. Szombaton komolyzenei hangversenynek is otthont adott a templom, míg a Búcsú téren a kikapcsolódni vágyókat várták színvonalas programokkal. A rendezvények sorát a Heller Ödön Művelődési Ház munkatársai állította össze ezúttal is, de Juhász Gyula hozzátette, ilyenkor Tápé apraja-nagyja összefog, hogy méltó módon és színvonalas programokkal ünnepeljen.
