A híresztelések ellenére mégis lesz Dóm Téri Advent



Fölröppentek olyan hírek, hogy az idén elmarad a Dóm Téri Advent, a hagyományos karácsonyi vásár. Nem is volt ez véletlen – mondja Mocselini Rudolf, a rendezvényt szervező cég ügyvezetője. „Jómagam is úgy gondoltam, lehet, jobb lenne egy évet kihagyni, de aztán osztottam, szoroztam, s úgy döntöttem, a hagyományt nem szabad megszakítani, mégis lesz vásár”. Ha kimarad egy év, később nehezebb újrakezdeni, meg hát az idei vásár lesz a tizedik.
Az idén különböző változtatásokat eszközölnek a szervezők a takarékosság jegyében. Sajnos a kísérő rendezvényekre, kulturális programokra nem jut pénz, nem tudják fogadni az iskolákat, óvodákat, a civil szervezeteket, mert a kiadási oldalt kell lefaragni. A várossal még folynak a tárgyalások, még nincs minden veszve. Ha sikerül egyezségre jutni, és mégis lesz plusz forrás a karácsonyi vásár megrendezésére, akkor ezeket is megtartják.
Mocselini
elmondta, 2000-ben kezdték, de volt két év kihagyás szintén anyagi okok miatt. Az idei vásár így tulajdonképpen a tizedik jubiláris. Az alapkoncepció változatlanul az, hogy a Kárpát-medencei és a hazai kézművességet próbálják meg bemutatni, piacra segíteni. Ezért most sem nyitják ki a kaput bárkinek, aki a Dóm téren szeretne árulni. A giccs, a kommersz ki van tiltva. Az ördögszekeres vásárok és fesztiválok sajátja a hagyományőrzés, ugyanakkor nem „népies” hangulatra kell számítani: olyan portékát, környezetet és élményt kínál a szegedi Dóm tér, amely a korszellemmel sem áll ellentétben. Az ország különböző részeiből, például Gyuláról, Budapestről és a határon túlról érkező kiállítókat is szívesen látják – akár a Vajdaságból, akár Erdélyből.
A Dóm Téri Advent az elmúlt 10 évben olyan rendezvénnyé terebélyesedett, ami most már nem csak a szervezők magánügye, hiszen bőven túlnőtt a város és a megye határain. A fővárosi karácsonyi vásár után mindenképpen a vidék legnagyobb és legpatinásabb ilyen jellegű rendezvényévé, a régió adventi központjává vált. „Nekem már 10 éve ez a célom, annak idején ki is nevettek, milyen nagyra törő terveim vannak, úgysem lesz itt semmi, mondogatták” – erősíti meg Mocselini. Tíz év alatt viszont bebizonyosodott, hogy minden évben egyre többen és többen keresték fel a kézművesvásárt. Tavaly 40 kiállító volt, és bár hivatalos látogatószámlálást nem végeztek, a becslések szerint mintegy 150 ezren látogattak el a Dóm térre. A szervezők reménykednek, hogy a gazdasági válság és a rossz vásárlókedv ellenére az idén sikerül még több kiállítót és látogatót ide csalogatniuk. Advent első vasárnapját megelőző pénteken nyílik a vásár, és december 23-áig lesz látogatható. Akármennyire tűnik kereskedelmi tevékenységnek egy ilyen színes forgatag megszervezése, több annál, értékhordozó jelleggel is bír, valahol a mai tárgyi kultúránkat tükrözi vissza az itt látható kínálat. Szponzorok eddig sem nagyon tolongtak, így Mocseliniék ezúttal is inkább eltekintettek az ilyen fajta segítségtől. A vásár megmaradt reklámmentes övezetnek. Az esemény szervezői a Dóm Téri Advent helyszínén egy örömteli, meghitt ünnepre készülődést ígérnek. „Ez a vásár vonzza a nyitott szívű ünnepvárókat, a szépre nyitott szeműeket. Érzékeny lelkeknek való, vidám és mégis meghitt hely” – olvasható egy találó bejegyzés az emlékkönyvben.
