Közélet

Fontos a közszféra megismertetése a fiatalokkal

Fontos a közszféra megismertetése a fiatalokkal

2012. augusztus 19., vasárnap
Fontos a közszféra megismertetése a fiatalokkal

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter közlése szerint tárcája igyekszik ahhoz hozzájárulni, hogy a fiatalok a pályaválasztáskor a sokak által divatosnak tartott piaci foglalkozások mellett a közszférát is megismerjék, természetesnek vegyék.

A miniszterelnök-helyettes a Kapunyitási pánik elnevezésű zánkai fesztivál budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ez a célja a két éve sikeresen működő Re-generáció programsorozatnak is. Ennek "egyfajta korosztályos meghosszabbítása" lehet ez a rendezvény, amellyel remélhetőleg sikerül hagyományt teremteniük - fogalmazott. Úgy vélte, a fesztivál lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy az új élethelyzet kezeléséről tájékozódjanak, emellett pedig különböző programokon vehetnek részt. A rendezvényt a zánkai Új nemzedék központban tartják, és remélhetőleg az ifjúsági centrum a jövőben több hasonló eseménynek is helyet adhat - közölte.

Mihalovics Péter

, az új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos kiemelte, a fesztivál hozzájárulhat a fiatalok állampolgársági aktivitásának növeléséhez, tudatos, kreatív állampolgárokká válhatnak, ami hasznára lehet közösségüknek és az egész nemzetnek is. Hangsúlyozta, a kormány azt szeretné, hogy a fiataloknak stabil jövőképük legyen, és biztos egzisztenciát akarjanak teremteni az ország határain belül, amivel Magyarország versenyképességét is növelhetik. Megjegyezte: Zánkán egy minden fiatalnak vonzó közeget akarnak kialakítani, ahol hasznos időtöltéssel egybekötött kellemes kikapcsolódást nyújthatnak nekik, és ebbe a profilba illik ez a fesztivál is.

Szatmáriné Balogh Mária

pszichológus arról beszélt, a serdülőkor vége a párválasztás időszaka, egyúttal annak ideje, amikor az ember egy pályán, egy szakmában kipróbálja magát, továbbá bizonyos értékek mellé áll, önállósodik, és elkezd úgy élni, ahogy gondolja. Ezeknek a döntéseknek a meghozatala azonban egyre nehezebbé vált az elmúlt 10-15 évben - mutatott rá.

Marton Krisztina

HR-szakértő kiemelte, a felmérések alapján a 20-30 év közöttiek 80 százalékának csalódást okozott a munka világa, "nem érzi jól magát ott, ahol van", úgy érzi, zsákutcába került, esetleg nem mer, vagy nem akar kilépni a munka világba, igyekszik halasztani ennek időpontját. A Kapunyitási Pánik fesztivált

Kárász Róbert

televíziós műsorvezető kezdeményezésére, augusztus 24. és 26. között rendezik meg Zánkán. A fesztivál témája a kapunyitási pánik jelensége, amely minden második magyar fiatalt érint. Gyakran szorongás, csalódottság és bizonytalanság jellemzi a pályakezdők állapotát, a rendezvény célja ennek a jelenségnek a körüljárása közéleti szereplők, olimpikonok részvételével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.