Pásztor: az új szerb kormány megérdemli a támogatást


A múlt héten jóváhagyott új szerb kormány és Ivica Dacic kormányfő programbeszéde minden kétséget kizáróan megérdemli a polgárok egyöntetű támogatását - jelentette ki hétfői újvidéki sajtóértekezletén Pásztor István, a vajdasági parlament elnöke.
Jó, hogy megalakult a kormány, mert ez "stabilizálni fogja a szerbiai politikai színteret" - fejtette ki a politikus, és hangsúlyozta, hogy a köztársasági kormány célkitűzései helyénvalóak, ám végül a konkrét lépéseket és azok eredményességét kell megítélni. A Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) is vezető parlamenti elnök kiemelte: elégedett azzal, amit Dacic expozéjában kifejtett, vagyis azzal, hogy az új szerb kormány síkraszáll a szerb alkotmánynak és a vajdasági alaptörvénynek megfelelő vajdasági autonómiáért, s védeni fogja ezt az autonómiát. "Ez nem Vajdaság autonómiája Szerbia ellenében, hanem egy autonómia Szerbián belül" - hangsúlyozta
Pásztor István
. Úgy értékelte, hogy Szerbia valamennyi polgárának az az érdeke, hogy az új kormány sikeres legyen, kevesebb problémával kelljen megküzdenie, mint az eddigieknek, s hozzátette, hogy a tartományi parlament elnökeként kész és nyitott az együttműködésre "Vajdaság és Szerbia polgárainak érdekében". Pásztor István üdvözölte
Ivica Dacicnak
azt a kijelentését, hogy az új kormány nem a múlt, hanem a jövő felé fordul, s emlékeztetett rá, hogy az ország lakosai "az elmúlt években a múlt és a múltból fakadó problémák rabjai voltak". Végezetül a politikus támogatta a miniszterelnöknek azt a kijelentését is, hogy Vajdaság autonómiája a tartományi és köztársasági intézmények együttműködésével valósul meg.