Szivárvánnyal búcsúzott a rossz idő Szegedtől + FOTÓK

A viharos-esős idő csodálatos, részben dupla, teljes köríves szivárvánnyal búcsúzott Szegedtől. A színpompás égi jelenségben a lenyugvó Nap fénye tükröződött vissza az elvonuló esőfüggönyről, miközben színeire bomlott.

Remélhetőleg a nyár kapujaként is tekinthetünk a szivárványra, hiszen június közepén már igazán mindenki a nyaralásra, a vízpartra, az önfeledt szórakozásra szeretne már gondolni és nem arra, milyen esővédő eszközzel induljon munkába. A néhány percig látható szivárvány gyakori vendég a hasonló napos-esős időjárási körülmények között.

Az égi út

A szivárványok mindig elbűvölik az embereket, és sok monda tartozik hozzájuk. Az ír emberek azt mondják, hogy egy aranyfazék fekszik a végén. Az indiaiak úgy hiszik, hogy ez híd az élet és halál között. A Teremtés Könyve szerint a szövetség jele az Isten és az élet között a Földön. A valóságban, még ha a szivárvány olyan gyönyörű, nincsen semmi titokzatos, természetfölötti benne, csak egy meteorológiai jelenség. A híres angol tudós,

Isaac Newton

volt az első, aki megmagyarázta a szivárványt Descartes korábbi optikai munkásságának felhasználásával. Egy prizma segítségével mutatta meg, hogy a napfény különböző színekből áll, amit az ember szeme nem tud elkülöníteni. A fény színek sorozata: piros, narancs, sárga, zöld, kék, indigó és ibolya, melyet látható spektrumnak nevezünk. Ez két másik színt is tartalmaz, amit nem látunk: infravörös – amit szemünk nem észlel, de bőrünk hőként észleli – és az ultraibolya, amitől lebarnulunk.

A szivárvány kialakulása

Ahhoz, hogy szivárványt lássunk, két dologra van szükségünk: Napra, melynek a hátunk mögött kell lennie, előttünk pedig esőcseppekre. Amikor ezek lebegnek a légkörben, mindegyikük kicsi prizmaként viselkedik. A napsugár áthalad rajtuk, és a fény megtörve szivárványt hoz létre. A nagy cseppek – néhány milliméter átmérőjűek – fényes szivárványt adnak, míg a kicsik – melyek például a ködben fordulnak el – halvány szivárványt hoznak eredményeznek.

Mítoszok és legendák

A vallásokban és a népmesékben a szivárvány gyakran az égbe vagy egy másik világba vezető híd. A skandináv mitológiában egy szivárványhíd, a Bifröst köti össze a földi világot az égivel, ezen az úton viszik a valkűrök a harcban elesetteket a Valhallába. Az ausztrál őslakosok mitológiájában a Szivárványkígyó teremtette a világot, a görögök a szivárványt Írisz istennővel azonosították. A sumer Gilgames-eposzban Istár nyaklánca, amelyet az özönvízre való emlékezés jelképeként helyez az égre. A zsidó és keresztény mitológiában Isten az özönvíz után emberekkel kötött szövetség jelképéül adja, ezért terjedhetett el az a bibliai eredetű elképzelés is, amely szerint a szivárvány a béke, az áldás jelképe. Úgy tűnik, hogy e töredékes hit-elemek táptalaja eredetileg egy olyan elképzelés volt, amely szerint a szivárvány az emberi életet befolyásoló természetfeletti erő, esetleg természetfeletti lények lakhelye. Számos különböző kultúrában úgy tartották, hogy a szivárvány bajt hozhat az elővigyázatlan emberre. Balszerencsét jelentett például ujjal a szivárványra mutatni, és a gyerekeknek ránézniük sem volt szabad.

A magyar néphit

A magyar néphiedelemben közismert volt a szivárvány színeiből való jóslás: az egyes színsávok szélességéből, egymáshoz viszonyított arányából következtettek a mezőgazdaság bekövetkező eseményeire: a széles zöld csík jó búzatermést, a vörös jó bortermést, vagy épp háborút jelentett. Általános volt az ujjal mutatási tilalom: elszáradna az illető ujja, vagy ha mégis rámutat a szivárványra, ennek megelőzéséül harapja meg az ujját. Ez a tilalom egész Európában, sőt Ázsia nagy területein is ismert. Moldvában úgy tartják, hogy meg sem szabad számolni a szivárvány színeit. Az „égi híd” elképzelés Európa nagy részén elterjedt elképzelés volt. A palócok a szivárványt tündér szalagjának nevezik.