Közélet

A szegedi Ritek Zrt. is készül a járások kialakítására

A szegedi Ritek Zrt. is készül a járások kialakítására

2012. június 12., kedd
A szegedi Ritek Zrt. is készül a járások kialakítására

A gazdasági társaságok számára ügyviteli csomag összeállításán is dolgozik az önkormányzati tulajdonú Ritek Zrt., illetve készülnek a közigazgatásban a járások kialakításával járó változásokra. Céljuk régi ügyfélkörük megtartása mellett újak szerzése.

A szegedi polgármesteri hivatalban és a város intézményeiben, így például iskolákban, óvodákban, szociális intézményekben több, a Ritek által fejlesztett szoftvert használnak. Az önkormányzat feladataihoz gyártott szoftvereket a teljes nevén Regionális Információtechnológiai Központ, sokan mégsem tudják mivel is foglalkozik az önkormányzati tulajdonú cég. A RITEK nemcsak Szegeden szolgáltat, jelenleg harmincegy ügyfelük van.

Mihálffy Lajos

vezérigazgató portálunknak elmondta, Budapesten két kerületben, Sopronban, három dél-alföldi megyében és Hevesben a Megyei Intézményfenntartó Központokban (MIK) is jelen vannak. Hozzátette, kistérségek is használják szoftvereiket, a szegedin kívül például a gyulai és szarvasi. „A közigazgatásban további változások várhatóak a járások kialakítása miatt. Az önkormányzati törvény végrehajtása sem teljesen kiforrott, a járások súlya és a szerepe is kérdéses” – magyarázta a jelenlegi, kissé bizonytalan helyzetet az 1984. óta informatikai területen dolgozó szakember.

Ahogy korábban írtuk

, a cég idén 9 millióval kap kevesebbet a fenntartó önkormányzattól, illetve az elmúlt tíz évben keletkezett 170 milliós eredménytartalékát is elvonja a város. A közgyűlési ülésen több kritikát kaptak, a szocialisták részéről elhangzott az is, hogy a cég a leépülés üzleti tervét rakta le az asztalra. Ezzel kapcsolatban a vezérigazgató megjegyezte, valóban nem terveztek erre az évre nyereséget, de igenis mindig adtak a városnak, évről-évre 10-20 millió forintos eredménnyel zártak. „A Ritek egyre kevesebb pénzből gazdálkodik, évente 10 millióval csökkent az önkormányzati támogatásunk, miközben mi tartottuk, sőt növeltük a szolgáltatásaink színvonalát. Most nullát tervezünk, amiért szapulnak is bennünket” – magyarázta. Mihálffy példaként az ETLEKA modul kifejlesztését hozta fel, ami egy olyan szoftver, mellyel nyomon követhető a város iskoláiba járó több ezer diák étkeztetése, ebédbefizetése. „Ezt úgy csináltuk meg, hogy a szolgáltatási díjunk egy fillérrel sem változott, illetve az ÁFA is emelkedett” – jegyezte meg. Jövőbeni terveikkel kapcsolatban a Ritek Zrt. vezérigazgatója elmondta, a gazdasági társaságok számára is használható ügyviteli csomagot szeretnének összeállítani, így növelve ügyfélkörüket, s ezen keresztül bevételeiket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.