A Jobbik átragasztotta a szlovák utcanévtáblákat Szegeden (FRISSÍTVE) + FOTÓK



A szegedi közgyűlés döntése értelmében a kissebségek házának a sarkán lévő Osztrovszky és Teleki utcanévtáblákat szlovák névtáblával is megjelölték, amit most a Jobbik szegedi szervezete tiltakozásul a szlovák nyelvtörvény ellen átragasztott.
A Szegedi Szlovák Önkormányzat kezdeményezésére, a szegedi közgyűlés jóváhagyása után a nyolc kisebbségi önkormányzatnak otthont adó épület két sarkára, az Oszróvszky utcára és a Teleki utcára a magyar mellé szlovák utcanévtáblát is felszereltek: Ulica Osztróvszkeho és az Ulica Telekiho felirattal. A Jobbik megyei és szegedi szervezetének elnöke,
Tóth Péter
mindkét táblára egy-egy feliratot ragasztott elmondása szerint azért, mert így kívánják kifejezni tiltakozásukat egy olyan nemezettel, Szlovákiával szemben, ahol 82 magyar településen még mindig nem engedték kihelyezni a magyar névtáblákat. „Egy olyan nemzet kisebbsége kérte és kapta meg városunkban a lehetőséget szlovák utcanévtáblák kihelyezésére, melynek anyaországában bizonyos esetekben tiltják a magyar nyelvhasználatot, és a magyar állampolgárság felvételét. Mi nem a kisebbségi jogok ellen vagyunk, sőt mi is támogatnánk például, ha a szlovák származású
Prohászka Ottokárnak
kívánnának szobrot állítani városunkban. Mi a történelemhamisítás és a szlovák állam magyar kisebbséget sújtó törvényei ellen emelünk szót” – mondta el a politikus, majd az Osztróvszky táblára a „tiltakozásul a szlovák nyelvtörvény ellen” feliratot, a Teleki táblára pedig a „Felvidék magyar” feliratot ragasztotta fel.
Osztróvszky József
egyébként Szeged reformkori ellenzéki politikai életének szervezője volt, majd 1848–49-ben Szeged egyik országgyűlési képviselőjévé választották, később kormánybiztos lett. Osztróvszky 1861-ben rövid ideig Szeged polgármestere is volt.
A DK elítéli a Jobbik megmozdulását
A Demokratikus Koalíció szegedi szervezete péntek késő esti sajtóközleményében ítélte el a Jobbik fellépését. A nyilatkozatot az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.
A Demokratikus Koalíció szegedi szervezete mélyen elítéli a Jobbik szegedi elnökének mai barbár akcióját. Elfogadhatatlannak tarjuk, hogy a XXI. Század Európájában megtörténhet az, hogy a szlovák nyelvtörvényre hivatkozva leragasztják a Nemzetiségek Háza falán lévő idegen nyelvű utcanév táblát. Demokrata számára felfoghatatlan ez a fajta magatartás, továbbá nem értjük, hogy a Jobbik szegedi elnöke milyen összefüggést lát a Magyarországon élő szlovákok és az anyaországban alkalmazott nyelvtörvény között. Arra kérjük Tóth Pétert, hogy azonnal kérjen bocsánatot minden, Magyarországon élő kisebbségi állampolgártól. Szeged, 2012. június 1. Demokratikus Koalíció Szeged