Kivirágzott Gyimesi László körzete + FOTÓK



Kétezer egynyári virágot osztottak szét kedd délután a Béke Utcai Általános Iskolánál és a Kolozsvári téren. Gyimesi László ezzel az akcióval szépítené a körzetben élők lakókörnyezetét.
Közel százötven ember állt sorban kedd délután négy órakor a Béke Utcai Általános Iskola bejáratánál, ahol
Gyimesi László
, a Fidesz szegedi elnöke egy teherautónyi virággal várta őket. A körzet önkormányzati képviselője elsősorban az itt élőket szerette volna megajándékozni az egynyári növényekkel, azonban a nekik szétosztott kuponok bemutatása sem volt feltétlen szükséges az ajándékhoz. Sokan több ládával érkeztek, a családjuknak, és a szomszédasszonynak is kértek egy-egy virágot.
Örülnek a méhek és a lakók
"Elsősorban a körzet választópolgárainak szerettünk volna kedveskedni, persze senkinek sem kell üres kézzel hazamennie. Minden szegedit szeretettel várunk, természetesen ők is kapnak virágot" - árulta el portálunknak Gyimesi László. A kétezer virág egyik felét a Béke Utcai Általános Iskolánál osztották ki, majd fél hattól a körzet másik központjához, a Kolozsvári térre vonultak. "A virágokkal szeretnénk segíteni az itt lakóknak, hogy lakókörnyezetüket szebbé, otthonosabbá tehessék. Emellett környezetvédelmi szempontból is jelentőséggel bír az akció: a méhek, melyek igen nagy területeket veszítettek a monokultúrás mezőgazdaság miatt, ezeket a növényeket is megjárják" - hangsúlyozta a körzet képviselője. Petúnia, begónia, kakastaréj is kerülhetett a kosárba.
Pintér Jánosné
a lépcsőházát és az ablakait szeretné díszíteni a virággal, mint mondta nagyon örül, hogy a politikusok ilyen apróságnak tűnő dolgokra is odafigyelnek. Elsősorban petúniából szeretne válogatni, ha jut elég, akkor a lányának is visz majd belőle. Míg portálunk a helyszínen volt, jutott bőven - ha nem az általános iskola mellett, akkor a Kolozsvári téren minden sorban állónak lesz majd mit kiültetni.