Közélet

Két rablás kedden Csongrádon

Két rablás kedden Csongrádon

2012. május 31., csütörtök
Két rablás kedden Csongrádon

Néhány óra leforgása alatt két rablás is történt Csongrádon kedden, a rendőrök mindkét gyanúsítottat elfogták és őrizetbe vették - olvasható a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A déli órákban a Hársfa utcából hívták a Csongrádi Rendőrkapitányság ügyeletét, mely szerint egy 42 éves szentesi férfi megfenyegette a volt élettársát, majd pénzt követelt tőle. Amikor az asszony nem akart adni, rátörte az ajtót és bement a lakásba. Megverte a nőt, majd levette az aranygyűrűjét és távozott. Néhány órával később egy apuka jelentette be a rendőrkapitányságon, hogy fiát iskola után megtámadta egy másik fiú, aki fellökte, majd elvette a kerékpárját. A rendőrök a feljelentéseket követően mindkét gyanúsítottat elfogták és rablás bűntette megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A házkutatás során az elrabolt kerékpár és aranygyűrűt is megtalálták a nyomozók és visszaadták a sértetteknek. A két gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.