Közélet

Az ellenzék szerint biztos munkahelyekre van szükség

Az ellenzék szerint biztos munkahelyekre van szükség

2012. május 1., kedd
Az ellenzék szerint biztos munkahelyekre van szükség

Az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció (DK) szerint tisztes megélhetést adó, biztos munkahelyekre, valamint többkulcsos személyijövedelemadó-rendszerre van szükség Magyarországon.

Ezt hangsúlyozta

Mesterházy Attila

, az MSZP frakcióvezetője,

Jávor Benedek

, az LMP frakcióvezetője és

Molnár Csaba

, a DK képviselőcsoportjának vezetője azon a fórumon, amelyet a május elsején együtt tüntető négy szakszervezeti szövetség rendezett Budapesten, a Városligetben kedden. A közös tüntetésen az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) vett részt, vezetőik a szakszervezeti érdekképviselet fontosságát hangsúlyozták.

Pataky Péter

, az MSZOSZ elnöke elmondta, hogy az általuk demokratikusnak tartott pártok - a Fidesz, a KDNP, az LMP, az MSZP - frakcióvezetőit, valamint a Demokratikus Koalíció (DK) képviselőjét hívták meg a fórumra.

Harrach Péter

, a KDNP, és

Lázár János

, a Fidesz frakcióvezetője jelezte, más elfoglaltságuk van, és a frakcióik nevében sem jelent meg senki - mondta az MSZOSZ elnöke, hozzátéve, hogy "ez is egyfajta üzenet, hogy ki az, aki szóba akar állni a szakszervezeti tisztségviselőkkel május elsején". A Jobbik elítéli, hogy a konföderációk vezetése nyílt politikai állásfoglalást tett a balliberális eszmék mellett, amelyek "az ország jelenlegi, kétségbeejtő helyzetéhez is elvezettek" - reagált Pataky Péter szavaira

Bertha Szilvia

, a párt országgyűlési képviselője. A Jobbik továbbra is "azon fog dolgozni, hogy a munkaadók és munkavállalók jogai és kötelezettségei közti összhangot" megteremtse, ugyanakkor itt az ideje annak, hogy "csak valóban a munkavállalói érdekeket önös érdekek, egyéni vezetői ambíciók nélkül képviselő szakszervezetek működhessenek" - írta közleményében. Az ellenzéki pártok külön is tartottak ünnepségeket. Mesterházy Attila úgy gondolja, az elmúlt két évben bebizonyosodott, hogy

Orbán Viktor

kormánya embertelen, mert nem veszi emberszámba a munkásokat, a legnehezebb sorban élőket, azokat, akik szerinte az országot építik, és megfizetik a kabinet minden elrontott lépését. Az MSZP elnök-frakcióvezetője pártja fővárosi majálisán, a Városligetben azt mondta, a munkásság még ma is létezik, bár sok ünnepelni valója jelenleg nincs. Kiemelte: az MSZP hatalomra kerülése esetén az első intézkedések között szerepelne a dolgozókat védő jogok megerősítése, a szakszervezeti jogosítványok visszaadása. Az LMP majálisán tartott sajtótájékoztatón

Csiba Katalin

szóvivő és

Szél Bernadett

képviselő a fiatalok problémáira igyekezett felhívni a figyelmet. Az LMP úgy látja, hogy a munka ünnepén nincs mit ünnepelni, mert kétéves csúcsra ért a munkanélküliség, a fiatalok 25 százalékának nincs munkája, és egyre többen vándorolnak a megélhetés miatt külföldre – jelentette ki Csiba Katalin. Azzal kell szembesülniük, hogy nagyon alacsony bérekért, de a szerződésükben rögzítettnél jóval hosszabb munkaidőben foglalkoztatják őket – tette hozzá. Szavai szerint a „cserben hagyott fiatalok” nem tudnak családalapításban és gyermekvállalásban gondolkodni, mert instabil gazdasági és jogi környezetben kell dolgozniuk. A Demokratikus Koalíció is a Városligetben majálisozott, a rendezvényen felszólalt

Gyurcsány Ferenc

, aki beszédében visszautasította a szakdolgozatával kapcsolatos plágiumvádat. Csak közösen, összefogva lehet megálljt parancsolni a kormányzatnak – mondta május elsejei beszédében Budapesten, a Városligetben

Kónya Péter

, a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) egyik társelnöke. Keserűség és csalódottság van benne, mivel a hamarosan hatályba lépő új Munka törvénykönyve rendkívül kiszolgáltatottá teszi a dolgozókat - mondta Kónya Péter a Közlekedési Múzeum mellett. Miskolcon idén két helyszínen majálisoztak, amire nem volt példa sem a rendszerváltás előtt, sem azóta. A miskolciak eddig hagyományosan a Bükk keleti kapujában, a Csanyik-völgyi Majális-parkban ünnepeltek. Oda most a szakszervezetek és az MSZP-sek hívták az embereket, a város Fidesz-KDNP-s vezetői pedig családi majálisra várták az érdeklődőket a belváros közelében lévő Népkertbe. A fővárosban öt embert előállított a rendőrség vörös csillag viselése miatt. Az MTI előzőleg

Vajnai Attila

, a Munkáspárt 2006 elnöke és

Trasciatti Attila

, a Zöld Baloldal ügyvezető elnöke tájékoztatása alapján számolt be arról, hogy vörös csillag viselése miatt előállította a rendőrség Budapesten

Nyári Zsoltot

, a Zöld Baloldal szóvivőjét. Közleményük szerint a II. kerületi Gyorskocsi utcában tiltakozásul ülősztrájkot kezdenek; a rendőrségi közlemény szerint az öt ember közül négyet abból a kerületből állítottak elő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.