Közélet

JESZ: Schmitt után Bokros sem bujkálhat tovább

JESZ: Schmitt után Bokros sem bujkálhat tovább

2012. április 2., hétfő
JESZ: Schmitt után Bokros sem bujkálhat tovább

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) egyetért Schmitt Pál döntésével, a köztársasági elnök a kialakult helyzetben nem tehetett mást. Ugyanakkor a JESZ korábban is hangsúlyozta, miszerint véget kell vetni az áldoktorik és áldiplomák korszakának, ezért a többi plágiumgyanús dolgozatíró ügyében is kezdődjön vizsgálat. Ne fordulhasson elő, ami Bokros Lajos esetében megtörtént, hogy nem ad számot a doktorija körüli ellentmondásokról - olvasható a JESZ sajtóközleményében.

Bokros Lajos

azt állította, hogy a Panamai Állami Egyetemre járt egy évet és az ott tanultak alapján írta meg doktoriját. Azóta feketén-fehéren kiderült, hogy Bokros Lajos soha nem volt a Panamai Állami Egyetem hivatalos hallgatója, így nagy kérdés, hogy akkor vajon miből írta meg doktoriját? Az is kiderült, hogy mindössze nyelvi továbbképzésen volt Panamában, így további kérdés, hogy miközben még fejleszteni kellett nyelvtudását, hogyan tudott több tucat legmagasabb nyelvi szinten megírt spanyol szakirodalmat elolvasni, amelyek szerepelnek doktorija irodalomjegyzékében? Az is kérdés, hogy hogyan tudott doktorija konzulensével folyamatos kapcsolatot tartani, hiszen akkor még nem volt internet és tengerentúli telefonkapcsolathoz is csak kiváltságosok juthattak hozzá, egyszerű diákok aligha? A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség szerint nem lehet addig gazdasági felemelkedés, amíg a közélet olyan emberekkel lehet tele, akik vagy múltjuk, vagy képességeik miatt, akár zsarolhatók. A döntések ilyen esetekben ugyanis nem a szakszerűség jegyében születnek, hanem alantas egyéni érdekek mentén. Ezért az ország minden polgárának alapvető érdeke, hogy mielőbb kezdődjön meg a múlt feltárása a felsőoktatásban is. A köztársasági elnök lemondása ugyanis önmagában csak tünete, de nem megoldása a problémának, ezért azoknak, akik eddig helyesen Schmitt Pál távozását követelték, folytatniuk kell a munkát, Bokros Lajosig és tovább - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.