Közélet

Gyurcsányéval megegyező címen más is írt szakdolgozatot

Gyurcsányéval megegyező címen más is írt szakdolgozatot

2012. április 27., péntek
Gyurcsányéval megegyező címen más is írt szakdolgozatot

A HírTV értesülése szerint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szakdolgozatával megegyező címen más is leadott diplomamunkát. A részletekről a HírTV Célpont című műsorában számolnak be péntek este, amelyben - ígéretük szerint - egy újabb diplomabotrány részleteiről tájékoztatnak.

A volt kormányfő 1984-ben A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel írt szakdolgozata a Pécsi Újság cikke nyomán került a figyelem középpontjába. Az újság azután, hogy

Schmitt Pál

a kisdoktori dolgozata kapcsán indult plágiumügy miatt lemondott a köztársasági elnöki tisztségről, egy kommentelőre hivatkozva azt írta: egyes híresztelések szerint a nyolcvanas években Pécsett a KISZ vezető tisztségviselőjeként tevékenykedő

Gyurcsány Ferenc

úgy kapott főiskolai diplomát, hogy nem adott be szakdolgozatot. A volt kormányfő erre reagálva a Facebookon nyilvánosságra hozta a főiskolai és az egyetemi leckekönyvéről készült felvételeket. Ezekből az derült ki, hogy a pécsi egyetem tanárképző főiskolai karán adott be szakdolgozatot A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel, és arra jó minősítést kapott, majd a közgazdaságtudományi karon 1990-ben A gazdasági társaságok és a tőzsde működése címmel adott le disszertációt; diplomájának minősítése jó, a dolgozatra elégséges és közepes értékelést kapott. A Pécsi Újság hírportál korábban

Geresdi Istvánra

, a Janus a Pécsi Tudományegyetem (a Janus Pannonius Tudományegyetem jogutódja) Természettudományi Karának dékánjára hivatkozva arról írt, hogy nem találják Gyurcsány Ferenc 1984-ben, a főiskolai karon írt szakdolgozatát. A dékán azt mondta: az abban az évben végzett technika és biológia szakos tanárok szakdolgozatai megvannak az intézeti könyvtárakban, a volt miniszterelnöké azonban hiányzik közülük. Mivel hosszas keresés után sem találták meg, és nem lát arra esélyt, hogy ezek után fellelhetnék, nem keresik tovább. Hozzátette, a szakdolgozat a katalógus szerint 1984-ben minden bizonnyal bekerült a biológia tanszékre, vagyis létezett, de ma már nincs meg, azt azonban, hogy mikor tűnt el, nem lehet megállapítani. Április 11-én a Pécsi Tudományegyetem az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a selejtezési jegyzőkönyv szerint 1996-ban leselejtezték a volt kormányfő 1990-ben a közgazdaságtudományi karon benyújtott szakdolgozatát. Megjegyezték, hogy a Janus Pannonius Tudományegyetem karai önállóan rendelkeztek a szakdolgozatok őrzéséről, selejtezéséről, jogszabályi kötelezettség hiányában az egyetem akkor egységes belső szabályozást nem alkotott. A közgazdaságtudományi karon - a bírálók külön javaslata hiányában - öt év után selejtezték a szakdolgozatokat. Mint írták, Gyurcsány Ferenc diplomamunkáinak címe, az azokra adott bírálat és érdemjegy, valamint a nyilvántartási szám megtalálható az érintett karok tanulmányi irataiban, a diplomamunkák azonban már nem lelhetőek fel az egyetemen. Április 13-án Gyurcsány Ferenc azt közölte: bár kereste őket, sem a főiskolai, sem az egyetemi szakdolgozatát nem találta meg. A volt miniszterelnök szerint azonban a pécsi egyetem nyilatkozataival megdőlt az a vád, hogy nem készített diplomamunkát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.