Közélet

Plágiumgyanús Bokros Lajos doktorija is

Plágiumgyanús Bokros Lajos doktorija is

2012. március 29., csütörtök
Plágiumgyanús Bokros Lajos doktorija is

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) U21 ifjúsági tagozata szerint álszent magatartás Schmitt Pál doktorijának kipécézése. A rendszerváltás előtt ugyanis szakmányban születtek áldiplomák és áldoktorik, amelyek a rendszer „ajándékai” voltak a kivételezetteknek. Nem véletlenül kértük a Corvinus Egyetem vezetését egy hónappal ezelőtt, hogy vizsgálják meg Bokros Lajos doktoriját is, amely igencsak gyanús körülmények között született.

Bokros Lajos

állítása szerint a doktorija megírása előtt egy évig a Panamai Állami Egyetemre járt, és az ott tanultak alapján írta meg dolgozatát. Azóta kiderült, hogy Bokros Lajos soha nem volt a Panamai Állami Egyetem hivatalos hallgatója, mindössze egy nyelvi továbbképzésen vett részt a magyar Kulturális Kapcsolatok Intézetének szervezésében. Ez az intézmény mértékadó vélemények szerint a kommunista titkosszolgálat egy háttér cége volt, amely úgymond ösztöndíjat biztosított Bokros Lajos tanulmányaihoz. Nagy kérdés, hogy egy éppen nyelvi tanulmányokat folytató fiatal, hogyan tudott mindössze egyetlen év alatt több tucat vaskos szakirodalmat elolvasni spanyol nyelven, amelyek aztán szerepelnek Bokros doktorijának irodalomjegyzékében. Ez még anyanyelven is komoly teljesítmény lenne, nemhogy egy olyan nyelven, amelyet éppen tanul az ember. Ugyanakkor az is kérdés, hogy amennyiben nem volt hallgatója Bokros Lajos a Panamai Állami Egyetemnek, akkor mégis milyen tanulmányok alapján írta meg doktoriját. Sajnálatos, hogy a Corvinus Egyetem nem kezdett vizsgálatot az ügyben, sőt mindeddig még nem is válaszolt a kérésre. A múlt átfogó tisztázása nélkül csak féligazságok születhetnek minden ilyen és ehhez hasonló ügyben, amely tovább rombolja az ország megrendült erkölcsi állapotát. Az U21 azt kéri, hogy ne legyenek egyesek és kettesek az országban, mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkozzanak. Kérdéseinket megkapta Bokros Lajos is, akinek válaszát több hónapja hiába várjuk. Az EP képviselő a válaszadási kötelezettségét megtagadva szabályos bújócskát játszik, ami csak tovább erősíti gyanúnkat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.