Bemutatkoztak az IKV vezetői posztjára pályázók + FOTÓK



Az IKV megüresedett elnök-vezérigazgatói pozíciójára tizenegyen nyújtottak be pályázatot. A vagyongazdálkodási bizottság szerdai ülésén hallgatta meg a jelölteket, a testület a csütörtöki ülésén hozza majd meg a döntést, hogy melyik pályázót támogatja.
Az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. (IKV) élére 2010 decemberében kinevezett
Tápai Péter
egy évvel később lemondott elnök-vezérigazgatói posztjáról, immár a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője. A tisztség betöltésére a közgyűlés december 16-i döntése értelmében pályázatot írtak ki. Szerdán a vagyongazdálkodási bizottság meghallgatta a posztra pályázó tizenegy jelöltet. A végleges döntést egy nappal később hozza meg a testület. Elsőként
Bényi Szabolcs
vállalkozó (a Botond étterem egykori üzemeltetője) számolt be röviden a terveiről, kifejtve, hogy többek között a nem lakás célú helyiségek bérbeadásának rendszerét kell hatékonyság szempontjából első körben megvizsgálni. A pályázó említést tett a belvárosi kereskedők petíciójáról is. A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálatának (NGSZ) igazgatóját hallgatta meg másodikként a testület.
Kardos Kálmán
azt mondta: az NGSZ igazgatójaként minden olyan feladattal találkozott, ami az IKV-nál várna rá. A vezetői tapasztalatait emelte ki elmondva, hogy az NGSZ-t. kilenc éve vezeti, ennek keretében 211 épületet, 35 milliárd vagyont kezel.