Közélet

Hivatalosan is lemondott mandátumáról Kaufer Virág

Hivatalosan is lemondott mandátumáról Kaufer Virág

2012. február 2., csütörtök
Hivatalosan is lemondott mandátumáról Kaufer Virág

Korábbi bejelentésének megfelelően csütörtökön hivatalosan is lemondott parlamenti képviselői mandátumáról az LMP-s Kaufer Virág.

A volt képviselő január 3-án jelezte, hogy február elsejével távozik országgyűlési posztjáról. Akkor ezt azzal indokolta, hogy döntése személyes válasz az LMP által szervezett úgynevezett Új Ellenállásra, és lépésének az a lényege, hogy olyan utakat kíván keresni és építeni a jövőben, amelyek "az indulatok helyett a közösség építő erejére és a szolidaritásra épülnek". Egy akkor írt levelében úgy fogalmazott, hogy többet tehet az utcán, a közösségekben mint a parlamentben. Kiemelte, hogy nem hagyja abba a munkát, csak szerepet vált, új utakat keres az "LMP-n belül és kívül". A leköszönő politikus csütörtökön azt mondta az MTI-nek, azért nem tudta korábban beadni a hivatalos lemondását, mert egy január eleji jogszabályi változás miatt az a benyújtás napján azonnal életbe lép, ő pedig korábban jelezte, február 1-ig tartja meg a mandátumot. Az LMP múlt hétvégi kongresszusa már döntött utódjáról, Szél Bernadett szóvivőt ül parlamenti helyére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.